Pesti Srácok

Orbán Viktor: Vállaltuk, belevágtunk és megcsináltuk! – Nézze vissza nálunk a kormányfő soproni beszédét!

Szombaton délelőtt került sor az M85 autóút átadására. Az osztrák határig vezető utat Orbán Viktor a Hűség Napján, a trianoni diktátumot helyben némileg orvosló soproni népszavazás 103. évfordulóján adta át a fontos közlekedési útvonalat.

Napra pontosan három éve találkoztunk utoljára, hogy megemlékezzünk a népszavazásról, amivel 1921-ben megmutatták, hogy mit jelent a nemzethez való hűség – fogalmazott Orbán Viktor a soproni M85-ös autóút és a Bécsi domb alatti alagútpár szombat délelőtti átadóján. A miniszterelnök elmondta, hogy a soproni elődök megmutatták, nem szabad beletörődni abba a sorsba, amit idegen hatalmak akarnak ránk erőltetni.

– tette hozzá a kormányfő. Jelezte, hogy nem fogadta el hazánk a sorsot, hogy kicsi legyen, amit a nagyhatalmak szántak neki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő emlékeztetett, ma már 21 megyei jogú város érhető el négysávos úton, és jövőre ez a szám 22-re nő, hiszen Békéscsaba már készül egy hasonló útátadóra. Felidézte, Magyarországon az M85-tel együtt immár 10 gyorsforgalmi út éri el az országhatárt, miközben 2010-ben még csak három ilyen volt.

– tette érzékletessé az elmúlt napok magyar diplomáciai sikere és a szombati út- és alagútátadás közötti kapcsolatot. A miniszterelnök megjegyezte, az elkészült út tervezője és kivitelezője is magyar.

– tette hozzá. Mint mondta, jövőre elkészül az M44-es gyorsforgalmi út autópálya csatlakozása Kecskemétnél, az M49-es első üteme és az M4-es új szakasza is. Kiemelte: ma 10 négysávos gyorsforgalmi út eléri az országhatárt, ez 10 éven belül 19-re emelkedik majd. Jövőre több mint 300 beruházást indul, mintegy 8100 milliárd forint értékben. Szerinte mindennek eredményeképpen Magyarország valódi kapcsolódási ponttá, kereskedelmi és elosztó központtá válik Európában.

– jelentette ki, majd kifejtette: megkezdi a termelését többek között több nagy külföldi vállalat is, és elindul a Demján Sándor Program, amelynek keretében 1400 milliárd forintot kapnak a magyar kis és középvállalkozásoknak. Kitért arra is hogy 2600 milliárdot szán a kormány a családok támogatására, és nőni fognak a bérek is.

– jelentette ki.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.