Pesti Srácok

Az igazi érző liberális lélek: az európai országok a dzsihadista támadás után hirtelen már nem akarnak beengedni szír migránsokat

Az igazi érző liberális lélek: az európai országok a dzsihadista támadás után hirtelen már nem akarnak beengedni szír migránsokat

Németország és Ausztria után Belgium, Görögország, Olaszország, Hollandia és Nagy-Britannia is leállítja a kérelmek feldolgozását, sőt, Ausztria azt is bejelentette, hogy visszatoloncolja a Szíriából érkezett migránsokat.

Az érintett európai államok az Aszad-rezsim megbuktatása után keletkezett bizonytalanságra, illetve az Iszlám Állam esetleges előretörésére hivatkoznak. A lépés alapvetően azt jelenti, hogy újraértékelik a szíriai helyzetet, leállítják az új szíriai menedékkérelmek befogadását, és felfüggesztik a függőben lévők feldolgozását. Németországban, amely a szíriai menekültek egyik legnagyobb befogadója Európában, csak ebben az évben több mint 72 ezer szíriai nyújtott be menedékkérelmet, és több mint 47 ezer kérelem van függőben.

A német Kereszténydemokrata Unió, a CDU politikusa, Johann Wadephul szerint feltételezhető, hogy a lázadók, akik most győztek Szíriában, szoros kapcsolatban állnak Afganisztánnal, a tálibokkal, ami nem jó előjel. Ez azt jelenti, hogy egyelőre túl korai megjósolni, hogy többen fognak-e visszatérni Szíriába, vagy még az eddiginél is többen jönnek onnan Németországba. Ausztria követte a német példát, befagyasztotta a szíriai menedékkérelmeket, sőt, Bécs felkészül a már az országban élő szírek kitoloncolására.

Karl Nehammer osztrák kancellár utasította a belügyminisztériumot, hogy vizsgálja felül a korábbi menedékjogi döntéseket, és dolgozzon ki tervet a szírek hazatelepítésére. Az osztrák belügyminiszter, Gerhard Karner pedig közölte, hogy az Ausztriában élő szírek családegyesítését is leállítják. Németországban 800 ezer, Ausztriában mintegy 100 ezer szíriai menekült él.

Menekültjogi és segélyszervezetek azonban arra figyelmeztettek, hogy a menedékkérelmek leállításáról szóló döntés szerintük túl korán született - és ők is épp a Szíria egyes részein folytatódó harcokra és a politikai stabilitás körüli kérdésekre hivatkoznak.

- mondta Imogen Sudbery, az International Rescue Committee európai ügyekért felelős igazgatója.

(Euronews / Kiemelt kép: MTI/EPA/Nake Batev)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.