Pesti Srácok

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: legalább karácsonykor ne haljon meg senki a fronton (VIDEÓ)

Szokásos, péntek reggeli interjút adott a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak, ahol beszélt arról, hogy Magyarország keresztény államként viselkedik amikor a karácsonyi tűzszünetet szorgalmazza. Bár most ezt az ukrán elnök elutasította, Orbán Viktor reméli, hogy még meggondolja magát, mert úgy véli legalább karácsonykor ne haljon meg senki. A kormányfő ugyanakkor kitért a 2025-ös költségvetésre is, aminek nagy nyertesei lesznek a családok, végül a 25 évvel ezelőtt meggyilkolt Till Tamás ügyéről is beszélt.

A miniszterelnök az interjúban megjegyezte, hogy erős hetünk volt, de nem csak a nemzetközi, hanem a hazai történésekre is gondolt, hiszen a 2025-ös költségvetés végső formát kezd ölteni. Ezt követően a nemzetközi politikáról beszélt, ugyanis felmerült a karácsonyi tűzszünet lehetősége, amit az ukrán elnök elutasított pedig jó lett volna, ha legalább az ünnepek alatt nem hal meg senki.

-hangsúlyozta. S bár Zelenszkij most nemet mondott az ajánlatra, reméli a miniszterelnök, hogy karácsonyig átgondolja a felvetést. Hozzátette: Magyarország úgy járt el, ahogyan ez egy keresztény államtól elvárható.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy még veszélyesebb időket élünk mint korábban, hiszen a német és a francia kormány megbukott, Szíriában pedig zavaros a helyzet, ami nem megnyugtató, hiszen az egyik legnagyobb migránskibocsátó országról beszélünk velük kapcsolatban.

Az amerikai választások eredményére kitérve elmondta a kormányfő, hogy biztos benne, hogy január 20-a után változás jön a világban Donald Trump beiktatásával. A soros elnökséggel kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszternek és Bóka János miniszternek mondott köszönetet, mivel az ő közbenjárásukkal sikerült elérni, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezethez csatlakozhasson. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ez nem kis diplomáciai bravúr. Románia tekintetében ez a lépés azért is fontos, mert a nemzeti egységünket segíti, illetve a kapcsolat a szomszédos országgal jobb lehet. Fontos szempont továbbá, hogy a román-magyar határról a rendőröket át lehet vezényelni olyan határszakaszra, amit fontosabb védeni a migráció miatt.

A szíriai helyzet aggasztó

Kitérve a Szíreknél történt polgárháborúra elmondta, hogy ez volt a hét legfájóbb eseménye, ami hatással van Nyugat-Európára is, ahova terroristák érkeztek. Magyar Péter és a Magyar Hang fakenews terjesztésével kapcsolatban kiemelte:

Szerinte egyébként nem véletlen az árhírterjesztés, de tudni kell, hogy pontosan kik állnak az akció mögött, ezért vizsgálják a helyzetet a titkosszolgálatok.

A magyar családok 2025-ben felfelé indulhatnak el

A 2025-ös békeköltségvetéséről elárulta, hogy a legfontosabb része, hogy a magyar családok a jövő évben elindulhatnak felfelé, mert egy fantasztikus év előtt állunk.

-hangsúlyozta. A részletekre kitérve elárulta, hogy a legnagyobb európai béremelés jön, a minimálbéremelés pedig a többi bérre is hatással lesz. Emlékeztetett, hogy korábban az egészségügyben és a pedagógusoknál emeltek, most pedig a vízügyeseknél és a bíróknál is sikerült megegyezni. A hitelminősítőkről elárulta, hogy nagyon szigorúak és szeretik az embereket szorongatni. Ugyanakkor szükségünk van rájuk, hiszen az intézkedések pénzügyi alapját is vizsgálják. Pozitívum, hogy ezek az emberek is úgy látják, hogy

Sosem szabad feladni a keresést

A beszélgetés végén Orbán Viktor kitért Till Tamás ügyére is, akit 25 év után találtak meg holtan. Az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy egy gyerek eltűnésének keresését sosem szabad feladni, ebben nincs kompromisszum. Kiemelte, hogy Magyarországon remek rendőrök vannak és az igazságot kell tenni. Ha pedig a jogalkotóknak feladatuk van, akkor cselekedniük kell.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.