Pesti Srácok

Robbantottak Moszkvában – Az ukránok elismerték, hogy közük van a merénylethez, amely végzett az orosz tábornokkal

Robbantottak Moszkvában – Az ukránok elismerték, hogy közük van a merénylethez, amely végzett az orosz tábornokkal

Két ember meghalt egy robbanásban a moszkvai Rjazanszkij sugárúton – jelentette kedden a TASSZ orosz állami hírügynökség helyi mentőszolgálatokra hivatkozva. Az eddigi információk szerint Igor Kirillov, az Orosz Föderáció fegyveres erői sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője és asszisztense vesztette életét a detonációban. A TASSZ későbbre ígért részletes tájékoztatást a robbanásról, annak körülményeiről, illetve a két áldozatról. Azt egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy ki vagy kik követték el a robbantást, de a legfrissebb hírek szerint a bomba megölte a nukleáris védelmi erőkért felelős magas rangú orosz tábornokot

A RIA orosz állami hírügynökséget idézve a Reuters arról ír, hogy bűnügyi nyomozás indult két férfi halála miatt. Állítólag egy lakóház bejáratánál történt a robbanás a délkelet-moszkvai Rjazanszkij sugárúton. Időközben az orosz Nyomozó Bizottság is megerősítette a haláleseteket, ugyanakkor részleteket ők sem közöltek.

A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, amit teljesen lezártak. Mentők, tűzoltók, rendőrök és tűzszerészek is érkeztek. A tettesek felkutatása is folyamatban van, így nem zárható ki, hogy terrorcselekmény, merénylet történhetett. A Reuters a cikkében megemlíti, a helyszínen nyomozók és igazságügyi szakértők is felbukkantak. "Igor Kirillov, az Orosz Föderáció fegyveres erői sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője és asszisztense meghalt" - közölte az eset kivizsgálására létrejött vizsgálóbizottság.

A megölt tábornok a nukleáris védelmi erők vezetője volt, a bombát elektromos robogóba rejtették az információk szerint. Amennyiben ukrán támogatottságú, vagy ukránok által elkövetett akció volt, az szorosan illeszkedik a fronton egyre nehezebb helyzetbe kerülő ukrán PR-próbálkozásokhoz. Ismert, legutóbb Groznijba, Csecsenföld fővárosába küldtek drónokat az ukránok, amely kárt ugyan nem okozott, de elvonta a figyelmet az egyik donyecki katlanban fogságba esett 700 ukrán katonáról és a majdnem minden frontszakaszon előrenyomuló orosz hadsereg eredményeiről. Ezek az akciók a háború menetén nem változtatnak, a nukleáris védelmi erők vezetőjének likvidálása azonban válaszlépéseket eredményezhet, amennyiben az ukránok állnak a cselekmény mögött.

Moszkva közben hivatalos közleményben is megerősítette Kirillov halálát, a BBC pedig úgy értesült, hogy Kijev magára vállalta a merényletet. Mint, közölték, egy informátor azt állította a lapnak, hogy Kirillov "legitim célpont volt, mivel háborús bűnös, aki parancsot adott tiltott vegyi fegyverek alkalmazására az ukrán hadsereg ellen". Időközben az ukrán média is beszámolt róla, hogy az altábornagyot az ukrán biztonsági szolgálatok ölték meg. A Kyiv Independent és az RBC Ukraine hírügynökség az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) meg nem nevezett forrására hivatkozva azt állítja, hogy az SZBU ölte meg.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.