Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet Magyarországon jött létre

null

Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet Magyarországon jött létre, hazánk az elektromos autóipari átállás egyik legnagyobb győztese lesz a kontinensen, sőt a világon - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Feintool System Parts Tokod Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a svájci hátterű vállalat jelentősen bővíti a motor- és generátormaggyártó üzemét Tokodon, amely ennek nyomán képessé válik az elektromosautó-gyártás megrendeléseinek kiszolgálására Magyarországon és Európa-szerte.

Beszédében kiemelte, hogy a mintegy 13 milliárd forintos beruházás nyomán új gyártósorok érkeznek, hogy ki tudják szolgálni a Volvo új megrendeléseit, és így háromszáz fölött tudja majd stabilizálni a cég az itteni munkavállalói számát.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a svájci vállalatok alkotják hazánkban a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, mintegy 900 cég körülbelül 30 ezer embernek ad munkát. Valamint tudatta, hogy Komárom-Esztergom vármegyében ez a 140. olyan nagyberuházás az utóbbi tíz évben, amely állami támogatással jött létre. Ezek keretében 2000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg összesen, nagyjából 12 ezer új munkahelyet teremtve.

- húzta alá.

Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a konnektivitás, valamint a kölcsönös tiszteletre alapuló nemzetközi együttműködés és az akadálytalan világkereskedelem helyett folyamatosan újabb és újabb korlátozó intézkedések születnek, miközben a Föld több pontján fegyveres konfliktusok is zajlanak.

- hangsúlyozta.

- fűzte hozzá.

Szavai szerint ennek nélkülözhetetlen feltétele és legstabilabb alapja a munka, amihez munkahelyekre van szükség.

- jegyezte meg.

Illetve kifejtette, hogy ennek az eredménye az is, hogy Magyarország megítélése "mindenfajta politikai támadás" és a negatív világgazdasági környezet dacára is kedvező a nemzetközi pénzpiacokon. Erre példaként hozta fel, hogy a három legnagyobb hitelminősítő intézet az elmúlt időszakban összesen tizenkétszer vizsgálta Magyarországot, és mind a három befektetésre ajánlott kategóriában tartotta az országot.

- jelentette ki.

A miniszter ugyanakkor rámutatott, hogy Magyarország mélyen integrálódott a világgazdaságba, ezért nem értelmezhető "szigetként", a globális folyamatok súlyos kihatással vannak hazánkra.

- közölte.