Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nem szabad felülni az ukrán elnök provokációinak

Szijjártó Péter: nem szabad felülni az ukrán elnök provokációinak

Az ukrán elnök az elmúlt napokban csúnya kampányt indított Magyarországgal szemben a nemzetközi porondon, azonban nem szabad felülni a provokációinak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A tárcavezető arról számolt be, hogy már több mint ezer napja dúl az ukrajnai háború, és ezen idő alatt kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a magyar kormánynak igaza van abban, hogy a harctéren nincs megoldás, kizárólag tárgyalások útján jöhet el a fegyveres konfliktus rendezése.

"De ezer nap után is vannak, akik még teljes mértékben próbálják eltagadni a valóságot. Ezer nap után is vannak, akik abszolút nem képesek felfogni, hogy teljesen új realitás jött itt létre, ugyanis az oroszok egyre intenzívebben támadnak, s napról napra haladnak előre Ukrajna elleni hadműveletekben. Illetve itt, Amerikában egy békepárti elnök nyert, aki napról napra közelebb kerül a beiktatáshoz" - húzta alá.

Majd azt sérelmezte, hogy ennek ellenére az "amerikai demokraták és a nyugat-európai liberálisok egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak" annak érdekében, hogy ellehetetleníthessék a béketeremtést a január 20-ánhivatalba lépő elnök számára". Úgy vélekedett, hogy a közelgő karácsony jó alkalmat kínált volna arra, hogy elhallgassanak a fegyverek legalább néhány napra, ezért a magyar kormány az utóbbi időszakban fokozta a békemisszióját, többek között a megválasztott amerikai elnökkel, az orosz és a török államfővel, valamint a vatikáni vezetőkkel is egyeztettek, és ezen tárgyalások alapján előterjesztettek egy tűzszüneti javaslatot. Kifejtette, hogy innentől kezdve az érintett államok vezetőinek felelőssége, hogy ezt a kezdeményezést elfogadják-e, és ha elutasítják, akkor a saját választópolgáraik előtt kell majd elszámolniuk.

"Jól látható, hogy Ukrajna elnöke az elmúlt napokban egy csúnya kampányt indított velünk szemben a nemzetközi térben, folyamatosan provokál minket" - mondta. "Azt gondolom, hogy ennek a provokációnak nem szabad felülni. Magyarország megtette azt, amit egy szomszédos keresztény országként megtehetett, létrehozta azt a lehetőséget, hogy tűzszünet jöhessen létre, bőven erőnkön felüli ez az erőfeszítés, ez az ajánlat, ami az asztalon van. És hogy erre a háborúzó felek mit mondanak, hogy mit mond erre az ukrán elnök, azt majd az ukrán emberek fogják megítélni" - tette hozzá. Szijjártó Péter emlékeztett arra is, hogy Donald Trump a napokban is világos üzenetet fogalmazott meg a béke, a tárgyalások érdekében.

PestiSracok facebook image

"Itt lenne az ideje annak, hogy a nyugat-európai vezetők is megértsék, hogy Donald Trump egy komoly ember. Egy komoly ember, ha valamit mond, azt komolyan is gondolja. Donald Trump az egész elnöki kampány alatt világossá tette többször is, hogy ő a gyors béketeremtésben érdekelt, és ezt komolyan kell venni" - szögezte le. "Reméljük, hogy Donald Trump sikerrel fog járni, és reméljük, hogy a beiktatásáig hátralévő időszakban sem az amerikai demokraták, sem a háborúpárti európai politikusok nem tudnak olyat tenni, amivel még nagyobb bajt okoznak, eszkalálják a háborút, s lehetetlenné teszik a béketeremtést" - fúzte hozzá. A miniszter az ENSZ Közgyűlésének későbbi ülésével és a világszervezet terrorizmus elleni küzdelemért felelős főtitkárhelyettesével tervezett találkozója kapcsán kiemelte, hogy az illegális bevándorlást meg lehet állítani, ha van rá akarat, ezt hazánk is bebizonyította.

Azt hangsúlyozta, hogy Donald Trump hivatalba lépése meg fogja változtatni a migrációval kapcsolatos álláspontot világszerte, remélhetőleg innentől kezdve már a nemzetközi jog lesz az irányadó, amely azt mondja ki, hogy a menekültek az első biztonságos államban tartózkodhatnak ideiglenesen, nincsen szó "második, harmadik, ötödik, tizedik, huszadik biztonságos országról". "Szóval a jövőben is meg fogjuk védeni a határainkat, a belépő amerikai elnöki adminisztrációval teljes mértékben azonosan gondolkodunk, s nyilván majd a nemzetközi fórumokon is közösen fogunk fellépni az illegális migrációval szemben, meg fogjuk védeni a saját országaink és saját nemzeteink biztonságát" - húzta alá. (MTI)

Vezető kép: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.