Pesti Srácok

Trump jövőbeni terveiről beszélt, aminek sem Ukrajna, sem a NATO nem fog örülni

null

Még pénteken adott exkluzív interjút Donald Trump a FoxNews csatornának, ahol arról beszélt, hogy a január 20-i beiktatása után milyen lépéseket tervez. A bejelentésnek sem Ukrajna, sem a NATO nem fog örülni, de a bevándorlók térde is megremeghet. A Capitolium ostromlói viszont fellélegezhetnek.

Az új amerikai elnök mindenek előtt azt jelentette be, hogy Ukrajna a jövőben nem fog annyi katonai támogatást kapni Amerikától, mint most. Megpendítette továbbá azt is, hogy az USA akár a NATO-ból is kilépne, ha a többi tagállam nem növeli hozzájárulását a védelmi kiadásokhoz. Szerinte a szövetség a második világháború óta úgy működik, mint valami Oroszország elleni védőbástya.

Trump beszélt az adókról is, amiket csökkentene, ugyanakkor vámot vetne ki Amerika legnagyobb kereskedelmi partnereitől származó importra. Azt viszont nem tudja garantálni, hogy ez nem fog áremelkedést okozni a fogyasztásban.

Kegyelmi ügyek és kitoloncolás

PestiSracok facebook image

Említette azt is, hogy a 2021-es Capitoliumi-ostrom résztvevőinek elnöki kegyelmet adna, ha nem is mindenkinek, de sokaknak. Megjegyzést tett azokra is, akik ezt az ítéletet hozták a tüntetők ellen, szerinte ugyanis ezek a bírók politikai gengszterek és csúszómászók.

Az abortusztablettákat nem korlátozná a bevándorlókat viszont kirakná az országból. Legalábbis azokat, akiknek nincsenek papírjaik. A születési joggal járó állampolgárságot megszüntetné, éppen ezért ilyen esetben az egész családot visszaküldené oda, ahonnan jöttek, mert nem akar családokat szétszakítani. Kivételként említette azokat a gyerekeket, akiket illegálisan hoztak a kontinensre és már évek óta Amerikában élnek.

A jegybankelnököt - bár sok bírálatot kapott tőle - nem kívánja leváltani. Orvosi kartonját viszont közzéteszi, ugyanis mandátuma lejártakor pont annyi idős lesz, mint most Joe Biden, azaz 82 éves. Megtorlást egyébként nem tervez Biden ellen, szerinte már legyőzte. Végezetül elárulta, hogy jövőre lánya nem fog a Fehér Házban dolgozni.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.