Pesti Srácok

Ursula a pálya széléről figyeli, ahogy a nagyok beszélgetnek

Ursula a pálya széléről figyeli, ahogy a nagyok beszélgetnek

Bajban van Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnökének ugyanis hamarosan tárgyalnia kellene Donald Trumppal, a leendő amerikai elnök azonban a hírek szerint nem igazán akar vele szóba állni, mert finoman szólva sem kedveli a Pfizer-királynőt. Kedveli ellentétben Ursula legnagyobb ellenfelét, Orbán Viktort. De azért az EB vezetőjének sem kell aggódnia, ha lecsófőzést közben a két igazi nagyágyú beszélget egymással, talán őt is megemlítik.

Nagyon visszafogottan fogalmazott a Politico Ursula von der Leyen jelenlegi problémájáról. A lap szerint ugyanis papíron az EB elnökasszonya Washington egyik elsődleges európai tárgyalópartnere lenne, de tekintettel a Trumphoz fűződő kapcsolatára, egyes diplomaták úgy vélik, az Egyesült Államok inkább kétoldalú megállapodást köt majd a szövetségeseinek tartott felekkel, például Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

A portál nagyon finoman írta körbe a témát, gondosan elkerülve azt, hogy Trump konkrétan tehetségtelennek és korruptnak is nevezte Von der Leyent, ellentétben Orbánt néha csak úgy felhívja lecsófőzés közben, és többször is kijelentette, hogy ő a főnök. Nos, mindennek tükrében mi valószínűleg jobban várjuk a januári beiktatást, talán majd kiderül, hogy jó ötlet volt-e folyamatosan packázni Magyarországgal Brüsszelben...

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.