A 444 már nem szerelmes Zuckerbergbe, és a megcsalt szerető minden dühét levezetné rajta

Szomorú, ha egy szerelem véget ér. Általában mindkét fél szenved, de akiben van tartás, azután sem pocskondiázza elvesztett kedvesét, hogy a románc megszakadt. Nem úgy a 444, akik hosszú, egyébként fizetőfal mögé rejtett cikkben kezdték darabokra szedni Mark Zuckerberget, mert a Meta fura ura úgy gondolta, most már inkább mégis számít neki a szólásszabadság.
Amint az pár napja felröppent a sajtóban, Mark Zuckerberg, aki szerint a Facebook mindig is a szólásszabadság oldalán állt, most kijelentette, hogy ezentúl a szólásszabadság oldalára fognak állni. A techmogul ugyanis hirtelen észrevette, hogy a "tényellenőrök" nemhogy megállítanák, de inkább terjesztik az álhíreket, miközben a valós eseményekről adott híradásokat cenzúrázzák. Sőt, azt is bejelentette, hogy a cégénél ezentúl nem lesznek olyan érzékenyítő tréningek, amik egyébként is feleslegesek.
A 444 ezen nagyon berágott, és Bede Márton egyenesen a "világ leggyávább emberének" nevezte Zuckerberget. A megcsalt szerető dühével lecsapó Bede szerint ugyanis Mark elárulta őt, engem és önt, valamint az egész emberiséget, mert fél a gonosz Donald Trumptól. A cikk pikantériája egyébként az, hogy a szerző felrótta Zuckerbergnek, hogy az elpanaszolta: a demokrata kormányzat konkrét követeléseit hajtotta végre a 2020-as kampány alatt.
Félreértés ne essék, Bede nem tagadni próbálja, hogy lettek volna ilyen követelések, hanem azon háborodott fel, hogy Zuckerberg beszámolt arról, hogy voltak ilyenek, és szerinte ettől máris gyáva lesz. De a cikk legszebb része, mégis ez a bekezdés:

Természetesen jogos érvek vannak amellett, hogy egy profitorientált cégnek nem feladata sokszínűséget és befogadást elősegítő programokat üzemeltetnie. Amellett is, hogy a factchecking mint műfaj eleve teljesen értelmetlen, ráadásul rendre politikai szereplők kezdeményezik a bevetését a saját narratívájuk erősítésére. Amellett viszont nincsenek érvek, hogy valaki gyáva csicska legyen. Pláne 86 ezer milliárd forinttal a zsebében
Tökéletes látlelete ez a 444 szolgalelkűségének. Kár, hogy elmegy Pressman, és most egy kicsit szűkülnek a források, kíváncsiak vagyunk arra, hogy ha a Soros-blog is eljut arra a pontra, hogy nem kellene folyamatos prolihergeléssel kattintásokra vadászniuk, akkor Bede Zsolt magukról is megírja-e, hogy csicskák?
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds