A karácsonyfa elfogyasztása egészségtelen, ki hitte volna ugye?

A Mandiner talált rá a Politico cikkére: Gent városának önkormányzata kampányt indított, hogy a hulladékcsökkentés és a reciklálás érdekében a lakosok egyék meg a karácsonyfát, fenyőtűből készült leves formájában. Szerencsére a belga élelmiszer-ügynökséget még nem zabálta fel a diverzitás, így gyorsan elmagyarázták a zöldeknek, meg a lakosságnak, hogy miért is hülye ötlet ez. Az ember már-már attól tart, arra külön ki kell térni, hogy a műfenyőt különösen nem lehet megenni, illetve a dízseket le kell szedni előtte.
Az ember nem is tudja, hogy a hülye, városi, bölcsész diplomás zöldek sejlenek-e fel a háttérben, vagy csak valaki nem tudja, hogy ő maga milyen keveset tud a világról és azt sem, hogy mennyi hozzá hasonló környezettudatos okoska felejtett el gondolkozni a nagy jólétben. Vagy csak szoktatnak bennünket az EU mezőgazdaságának kicsinálása utáni új táplálkozási lehetőségekhez.
A belga Szövetségi Élelmiszer-ügynökség (FASFC) tehát figyelmeztetést adott ki a karácsonyfák fogyasztása ellen, miután Gent városa a hulladékcsökkentés érdekében ezt javasolta az embereknek. „A karácsonyfák nem arra valók, hogy az élelmiszerláncba kerüljenek”- mondta Hélène Bonte, a FASFC szóvivője kedden. Az ügynökség szerint a legtöbb díszkarácsonyfát növényvédő szerekkel és más vegyi anyagokkal kezelik, hogy megőrizzék a leveleiket és megvédjék őket a kártevőktől, vagyis ezen vegyszerek miatt nem biztonságos az élelmiszerként történő fogyasztásuk.
„A megjelenő gyapjas levéltetvekkel kapcsolatos problémák elkerülése érdekében a karácsonyfákat gyakran intenzíven kezelik” - mondta Bonte. (A gyapjas levéltetvek a növényeken gyakran előforduló apró, nedvszívó rovarok, amelyek képesek növényi betegségeket okozni és terjeszteni). „Már csak ezért sem tud a FASFC egyetérteni az ilyen kezdeményezésekkel” - tette hozzá.

Gent város tanácsa a karácsonyfák ünnepek utáni újrahasznosításának számos módját népszerűsíti. A javaslatok között szerepelt a fenyőtűből készült leves, amely ötletet egy hagyományos skandináv recept ihletett.
„A karácsonyfája ehető, amennyiben nem tiszafa, és a fát nem kezelték tűzálló spray-vel”- írta Gent, mint a "klímavészhelyzetet" komolyan vevő város főokosa a közösségi médiában közzétett, bizonyára jól végig gondolt bejegyzésben.
A FASFC szerint azonban ez azért sem biztonságos gyakorlat, mivel a fogyasztók számára nem igazán egyszerű megállapítani, hogy a karácsonyfát kezelték-e például égésgátlóval. Továbbá jelentős különbség van a kereskedelmi forgalomba hozott termesztett karácsonyfák és a bizonyos skandináv receptekben hagyományosan használt, természetes úton élő fenyők között.
Remélhetőleg ezen tények ismertetésével mindenkinek elvettük a kedvét attól, hogy a nappalijában található fenyőt feltálalja a családjának. Habár azt mondják, hogy sáskaörleménnyel megszórva már majdnem ehető.