Pesti Srácok

A Svéd Egyház a klímavédelemre hivatkozva záratja be a templomait

null

A Svéd Egyház "nehéz, de felelős" döntést hozott: hét középkori keresztény templomot ideiglenesen bezárnak az őszi és téli hónapokra (októbertől májusig). Azonban nem azért, hogy rendbe hozzák a keresztény örökséget, hanem hogy eleget tegyenek bizonyos modern klímavédelmi céloknak, meg hogy ezzel erősítsék a bevándorlók jó hangulatát, és a modern woke vallást. A haladók által bizonyára nagy nehezen meghozott lépést egyébként azzal indokolják, hogy a templomok fűtése jelentős mennyiségű fosszilis energiát igényel, mivel ezek az épületek rosszul szigeteltek. Fel sem merült azonban, hogy esetleg modernizálják őket, vagy javítsák a szigetelést.

A Svéd Egyház kiemelt figyelmet fordít a klímavédelemre, és mindent megtesz azért, hogy működésük összhangban legyen a globális klímavédelmi erőfeszítésekkel. Hiszen az egyháznak, állításuk szerint, ez a feladata, ezt a küldetést szánta nekik a Jóisten.

De ne legyünk naivak, tudjuk, miről szól az egész: a templomok ideiglenes bezárása nemcsak a vallási szertartások helyszínétől fosztja meg a híveket, hanem jelképes veszteséget is jelent a keresztény örökség számára.

Az ország lakosságának többsége formálisan ugyan tagja az egyháznak, de az aktív vallásgyakorlók aránya jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben. Az egyházi tagság inkább kulturális hagyománynak számít, mint aktív hitgyakorlatnak.

PestiSracok facebook image

Viszont van egy vallás, amely elképesztő mértékben növekszik Svédországban, és híveinek száma folyamatosan emelkedik. Gondolhatjuk, hogy melyik vallásról van szó. Sőt, tulajdonképpen két vallásról is beszélhetünk: az egyik az iszlám, a másik pedig a “szivárványos woke” ideológia.

A Svéd Egyházhoz országszerte mintegy 3500 templom tartozik, de a rendszeresen templomba járók száma jelentősen visszaesett. Emiatt az egyház több elhagyott templomot is elkezdett értékesíteni, például szórakozóhelyekké, különleges szállodákká vagy migránsszállókká alakítva át azokat.

Egyébként nem is olyan régen éppen a Svéd Egyház javasolta, hogy a papság használjon nemi szempontból semleges nyelvezetet Istenről, annak ellenére, hogy a Biblia hagyományosan férfiként hivatkozik rá.

A helyzet nem úgy tűnik, hogy bármikor is megjavulna.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.