Pesti Srácok

A Szent Imre kórház kápolnájában lett öngyilkos egy pszichiátriai beteg

A Szent Imre kórház kápolnájában lett öngyilkos egy pszichiátriai beteg

Öngyilkosságot követett el a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház kápolnájában egy 50 év körüli férfi. Karácsony előtt került be a kórház pszichiátriai osztályára, és ugyan javulni látszott az állapota, de visszaesett.

A férfit rokonai már karácsony előtt bekísérték az intézménybe, ugyanis aggódtak, hogy kárt tesz magában, mivel korábban egy búcsúlevelet találtak a szobájában.

Úgy tűnt, hogy a férfi állapota a pszichiátriai osztályon gyorsan javulni kezdett. Egy ott dolgozó informátor a lapnak elmondta, hogy a férfi sokat sétált, beszélgetett a többi beteggel, és még egy idős hölgyet is próbált felvidítani egy rajzzal.

Végül a férfit az év utolsó napján kiengedték a kórházból, viszont már másnap visszatért, szemmel láthatóan sokkal rosszabb állapotban. Az informátor megemlítette, hogy a kórházban azt beszélték, hogy talán a férfi gyógyszereit állították be rosszul, és azért esett vissza ennyire gyorsan.

PestiSracok facebook image

A szemtanúk másnap látták utoljára, mikor a férfi felkelt, felöltözött, majd kiment az osztályról. Ezután a kápolnába mehetett, ahol egy oltár melletti kötélkordonból vett ki egy darabot, azt átvetette egy gerendán, és végzett magával. A férfit egy sebész találta meg, még élve vette le a kötélről a férfit, de hiába vitték azonnal az intenzív osztályra, már nem tudták megmenteni az életét.

Forrás: Index

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.