Pesti Srácok

Az Átlátszó azért sír, mert nem kapott pénzt koldulni

Az Átlátszó azért sír, mert nem kapott pénzt koldulni

Most, hogy az ellenzéki médiát már nem támogatja az amerikai nagykövetség, hirtelen beindult a sírás, hiszen ők annyi mindent tettek volna még, amire Pressman nélkül, kizárólag Gyuri bácsi zsebéből nem telik. A pálmát mégis az Átlátszó vitte el, akik konkrétan arra költötték volna a guruló dollárokat, hogy még többet kunyeráljanak.

Az Átlátszó az a baloldali hírportál, ami a leginkább jellemzi a magyarországi ellenzék hozzáállását a kettős mércéhez. Az ugyanis egy dolog, mikor ezzel a névvel azon vannak felháborodva, hogy át akarják világítani, honnan, és mire kapta támogatásokat. Az egy másik, mikor a függetlenség és a sajtószabadság jegyében azzal kunyerálnak pénzt az olvasóktól, hogy az egyik munkatársukat letagadják (bővebben ITT). Most azonban még magasabbra tették a mércét.

Történt ugyanis, hogy Donald Trump egy tollvonással leállította azokat a támogatásokat, amelyek nem a humanitárius segítségnyújtásra vonatkoznak, hanem a a különböző kormányok megdöntésére. Így esett, hogy a magyarországi balos média is hoppon maradt, közülük is leginkább az Átlátszó sértődött meg a döntésen. Ezért írtak is egy cikket, amiben összefoglalták, hogy mégis mire kellett volna nekik a pénz.

Az első pontban arra panaszkodnak, hogy most majd nem tudnak felvenni gyakornokokat, akik meg kulimunkában elvégeznék azokat a feladatokat, amiket minden egyes szerkesztőségben, mindenki utál megcsinálni. Nagyon szomorú, legalább százmilliót megérdemeltek volna 2 gyakornok éves alkalmazására.

PestiSracok facebook image

Ezután arra térnek ki, hogy ők nagyon szerettek volna helyszíni riportot készíteni Ukrajnából, de erre már végképp nincs pénzük. Ez alatt tudniillik valószínűleg arra gondoltak, hogy nem futja arra, hogy egy riportert, két operatőrt, egy vágót és egy fotóst kiküldjenek nyaralni egy hétre Kijevbe, ahol csinálnának egy interjút egy harmadrangú ukrán tisztviselővel, aki elmondhatná nekik, hogy Orbán miatt vesztik el éppen a háborút. Szomorú.

Lássuk a harmadik pontot. Ez a kedvencünk itt ugyanis arra kérnének pénzt, hogy ingatlanlapokat kérjenek ki. Ez ugye igazából ingyenes, de, mint indokolják, ők úgy akarják kikérni, ahogy az nem ingyenes, mert szeretnének erre is sok pénzt költeni, hiszen az hasznos. Hogy miért, azt már nem írják meg, a lényeg az, hogy bár lehet ingyen is, de ahogy ők csinálják drága, ezért kel a pénz.

Most pedig jön a legszebb része a rinyálásnak. Mivel az Átlátszó szerkesztőségnek több dolog nem jutott eszébe, amire pénzt kérhetnének, ezért kitalálták, hogy arra kérnek pénzt, hogy pénzt kérhessenek. nem vicc. A negyedik pont arról szól, hogy "támogatást kérő videók gyártására" kénének pénzt Washingtonból. Azért ehhez már kell egy szintű pofátlanság, hogy valaki azért sírjon pénzért, mert nincs pénze arra, hogy pénzért sírhasson.

Kell még valamit mondanom Ildikó?

Fotó: PS

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.