Pesti Srácok

Nem a szándékkal, hanem a kommunikáció hiányával volt gond a Halászbástya körüli kordon ügyében

Nem a szándékkal, hanem a kommunikáció hiányával volt gond a Halászbástya körüli kordon ügyében

A barátságtalan fekete kordon egy nap után eltűnt, Böröcz László a balos sajtó által sikeresen tematizált témában csak a visszalépést követően nyilatkozott, pedig maga az ötlet nem hülyeség, sőt még értelme is volna, csak nem így, ahogyan a kivitelezés és a tájékoztatás lezajlott.

Ismeretes, tornádóként söpört végig a hír a balos portálokon, hogy a fideszes Böröcz László vezette budavári önkormányzat január elsejével egy fekete kordont állított fel a Halászbástya elé, a kilátás élményét pedig 1500 forintos belépőhöz kötötték. A telexes, 444-es (stb) kommentelők természetesen felháborodásuknak adtak hangot, a liberális “közfelháborodás” pedig odáig vezetett, hogy ma a polgármester bejelentette: az amúgy is tesztüzemű kivitelezést elbontják. A budavári lakosok véleményét mindeközben nem is hallhattuk...

Böröcz László Facebook-posztjában aztán kitért a döntés előzményeire is. Ebben a budavári polgármester rávilágított - az egyébként teljesen érthető - indokokra, miszerint mivel “a Budai Várat évente körülbelül 4,5 millióan keresik fel, ami örvendetes és megtisztelő, ugyanakkor az itt élők számára sok nehézséget okoz a mindennapokban”. Böröcz szerint az önkormányzat célja, hogy az eddigieknél jóval többet tudjanak “köztisztaságra és a műemléki környezet karbantartására, fejlesztésére fordítani, megfelelve a budaváriak és az ide látogatók elvárásainak is”.

PestiSracok facebook image

A kormánypárti polgármester posztjában arra is kitér, hogy a kerület vezetése arra törekszik, hogy az önkormányzat nagyobb mértékben részesüljön az itt keletkező turisztikai bevételekből, amiből “magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosíthasson polgárok és vendégek megelégedésére”.

Böröcz emellett azt is belátja, hogy az ideiglenes kivitelezés nem volt a legjobb, ezért is döntöttek annak visszavonásáról. Ahogyan az a polgármester posztjából is világosan kiderül tehát: a döntést a budavári lakosok érdekében hozták, akiknek amúgy nem is hallottuk felháborodását a kivitelezéssel kapcsolatban sem. Azt is bevallhatjuk, hogy a Halászbástya és környéke tényleg brutális népszerűségnek örvend egy jó ideje, aki nem szereti a tömeget, az el is kerüli már inkább, a külföldi turisták ugyanis özönlenek a látványossághoz. Ez egyébként nagyszerű dolog, de egy polgármesternek ugyebár a lakosokra is gondolni kell. Az ügy tanulsága tehát a kormányoldalnak ismét az, hogy előzetes és érthető kommunikáció nélkül simán hagyni fogják a telexes belpesti, liberális kommentelőknek, hogy befolyásolják akár a budavári lakosok mindennapjait, ami viszont egy csúfos kudarc.

(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.