Pesti Srácok

Megint bombariadó volt több iskolában, de az átvizsgált intézményekben nem találtak semmit

Megint bombariadó volt több iskolában, de az átvizsgált intézményekben nem találtak semmit

Péntek délelőtt több iskola is kapott újra bombafenyegetést Budapesten és vidéken egyaránt. Egerben már egy intézményt ki is ürítettek. Rétvári Bence azonban megnyugtatott mindenkit, egyik intézményben sem találtak robbanóanyagot, a tanítást folytatják.

Múlt héten csütörtökön, most pedig pénteken kapott több iskola is bombafenyegetést. Az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolát már kiürítették. Az intézmény igazgatója azt mondta, hogy a rendőrök már megérkeztek a helyszíre és elkezdték annak átvizsgálását, de nem találtak semmit. A gyereket pedig biztonságba helyezték, de lassan visszatérhetnek az iskolába és folytatódhat a tanítás.

Rózsa András, Zugló polgármestere azt közölte, hogy „a rendőrség tájékoztatása szerint a Mogyoródi út 21. szám alatti középiskolában bombariadó van, hasonló emailes fenyegetés miatt, mint amilyen múlt héten több zuglói iskolát is érintett”. „A hatóságok a protokollnak megfelelően járnak el: az épület kiürítése, az átvizsgálás és a biztonságos visszaengedés folyamatosan zajlik” – fogalmazott korábban a momentumos politikus, majd arról írt, hogy

PestiSracok facebook image
A maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola megerősítette, hogy „a mai napon ismét több iskola kapott bombafenyegetést”. Bár az intézmény nem érintett, a szülőket arról tájékoztatták, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, figyelik a beérkező leveleket, valamint szükség esetén megteszik a hivatalos lépéseket.

Az átvizsgált helyszíneken semmilyen bombát nem találtak

Az átvizsgált helyszíneken semmilyen bombát nem találtak, így folytatódott az oktatás ezekben az iskolákban - közölte Rétvári Pence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken újságíróknak az iskolákat érintő újabb bombafenyegetésekről. Hozzátette: péntek délelőtt 10 óra 30 percig összesen 44, ugyanolyan tartalmú fenyegető e-mail érkezett.

Az államtitkár hozzátette:

Az iskolaigazgatók minden esetben bejelentést tettek a rendőrségre, a rendőrség pedig haladéktalanul kimegy minden helyszínre - tette hozzá.

Közölte: az átvizsgált helyszíneken semmilyen bombát nem találtak, így folytatódott az oktatás ezekben az iskolákban.

Forrás: Index
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.