Pesti Srácok

Már Orbán szénné kritizált szövetségesével egyeztet az osztrák államfő a kormányalakításról

null

Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző FPÖ megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába futottak. A konzervatív Osztrák Néppárt közölte, hogy kész koalíciós tárgyalásokra Kickl pártjával.

Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Mint mondta, beszélgetésre hívta az FPÖ elnökét, hogy ezzel lehetőséget biztosítson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ esetleges együttműködésének.

– mondta Van der Bellen Nehammer szavait idézve.

A Néppárt Christian Stocker korábbi főtitkárt jelölte ügyvivő vezetőjének vasárnap, miután az előző nap az addigi pártelnök és kancellár, Karl Nehammer benyújtotta lemondását mindkét tisztségéről a koalíciós tárgyalások összeomlása nyomán. Stocker új tisztségében adott első nyilatkozatában közölte, hogy az ÖVP kész a tárgyalásokra az FPÖ-vel.

Az államfő a jövő héten nevezi meg, hogy kit nevez ki Nehammer utódjának az ügyvezető kancellári tisztségben.

Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások szombaton szakadtak meg az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a NEOS liberális párt pénteken meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből.

A tárgyalások azóta húzódnak, hogy Alexander Van der Bellen államfő októberben megbízta Karl Nehammer kancellárt egy új kormány összeállításával.

A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat.

MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.