Nem létező pártból is ki lehet lépni? Kendernay is elhagyta az LMP-t

Meglepő, de még mindig van LMP, és kilépő is akad, ezúttal Kendernay János hagyta ott a pártot. A politikus gyakorlatilag minden tisztséget végigjárt a párton belül, végül pedig arra a következtetésre jutott, hogy az ott politizálók nem zöldek, és nem is akarnak azok lenni. Mi erről már legalább 10 évvel ezelőtt szóltunk, úgy tűnik, hogy a hírzajban csak most ért át az információ.
Kendernay János kilépett az LMP-ből. A politikus döntését egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben magyarázta meg. Felidézte, hogy 10 évig volt a párt tagja, amelyről azt írta, hogy bár sokan voltak zöldek a párton belül, egy idő után be kellett látnia, hogy
a párt tagságának jelentős része se nem tartotta magát zöldnek, se nem akart azzá válni.
Kendernay szerint ezért sem alakulhatott ki az együttműködés kultúrája a párton belül, és részben ezért sem tudott a párt igazából együttműködni senkivel sem.

Kilépéséről szóló bejegyzését ellenzéki politikustól ritkán tapasztalható éleslátással zárta, miszerint
az elmúlt öt év alatt a legjobb tagok távoztak, de facto nincs tagsága, nincs politikája a pártnak, a közösség is teljesen eltűnt. A párt elveszítette teljesen a létjogosultságát. Tisztességes lenne az Országgyűlésből kivonulnia és visszaadni a mandátumokat, hiszen amúgy sem maguknak köszönhették az ott még látható egyéni képviselők. Utolsó percig lojális maradtam minden fenntartásom ellenére. Már nincs mihez.
Kendernay csalódottsága már csak azért is érthető, mert nemrég egy hasonlóan nagy formátumú politikus, Csárdi Antal hagyta ott a pártot, az ő kilépésével pedig meg is szűnt az LMP országgyűlési frakciója. Ez természetesen egyúttal a frakciótámogatás megszűnését is jelenti.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba