Pesti Srácok

Neve Szabolcs, Panyi Szabolcs – Dehogy ügynök, csak külföldi nemzetbiztonsági tanácsadókkal bratyizik

null

Amikor annak idején először megnéztük a Nyomás utána című filmet, amiben Terence Hill karaktere azzal a szöveggel akarta felszedni a pultoslányt, hogy "titkosügynök vagyok, ugye tudsz titkot tartani", még nevettünk a szituáción, hiszen mikor mondaná el magáról egy ügynök azt, hogy ő ügynök. A valóság azonban mindig szürreálisabb a fikciónál, és manapság már büszkén vállalják a hasonló tevékenységet folytatók, hogy ők bizony nemzetbiztonsági kockázatok.

Lassan egy éve, hogy megírtuk összefoglalónkat a magyar sajtóban feltűnő "00444-es" ügynökökről, amelyben például arra is kitértünk, hogy mikor 2011-ben Uj Péter felállt az Index főszerkesztői székéből, majd 2013-ban megalapította a 444.hu-t, az Indexhez a HVG-től Dezső András igazolt át, aki felvette Panyi Szabolcsot az új szerkesztőségbe, majd ők ketten lettek az Index “sztár” oknyomozói. A szerzőpáros volt az, akik “behozták az Indexbe az addig leginkább az amerikai sajtóra jellemző, hónapokig tartó és alapos nyomozás módszerét…” Jelentsen ez bármit is.

Panyi amerikai "kapcsolatai" pedig azóta csak még szövevényesebbé váltak. Amint például a Tűzfalcsoport most felteszi a kérdést, mennyire független az a magyar újságíró, akit a Fehér Ház egyik nemzetbiztonsági tanácsadója belsőséges hangnemben üdvözöl egy sajtótájékoztatón, és akinek a munkahelyeit az amerikai demokratákhoz és Soros Györgyhöz köthető szervezetek támogatják? A portál nem várt a válaszra és maga vizsgálta meg Panyi Szabolcs amerikai kapcsolatait és munkásságát, az eredmények tükrében kijelenthetjük, hogy némileg árnyaltabb a „független” újságíró képe.

Az amerikai külügyminisztérium egyik jegyzőkönyve leplezte le Panyi Szabolcs „különleges kapcsolatait”. 2022 februárjában az amerikai külügyminisztérium rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Anne Neuberger, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács helyettes nemzetbiztonsági tanácsadójának vezetésével. A tájékoztató középpontjában a kiberbiztonság és az orosz agresszió elleni védekezés állt, különös tekintettel az ukrán-orosz konfliktus kiberháborús aspektusaira és az európai NATO-tagállamok védelmi intézkedéseire.

Bár a sajtótájékoztató elsőre unalmasnak tűnhetett, azonban azért vált érdekessé, mert a résztvevők között megjelent Panyi Szabolcs is. Nemcsak, hogy megjelent, de az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács helyettese különleges figyelemben részesítette: a több külföldi résztvevő közül, őt egyedül saját anyanyelvén, tehát magyarul köszöntötte, és barátságos, bensőséges hangnemben fordult hozzá. A jegyzőkönyv szerint a következő módon üdvözölte: „Szabolcs, hogy vagy?”(ezt magyarul mondta), majd hozzátette:

Ez a közvetlen, barátságos hangnem kirívó volt, mivel más résztvevőkkel nem beszélt hasonló stílusban. Feltételezhető, hogy Panyi és Neuberger ismerhetik egymást, bár erre vonatkozóan további részleteket nem találtunk.

Panyi és az amerikai ösztöndíjak/támogatások

Panyi Szabolcs amerikai kapcsolatai azonban nem újkeletűek. Az elmúlt évtizedben több ösztöndíjat és támogatást kapott amerikai szervezetektől. Amerikai Külügyminisztérium honlapján található egy fotó és egy beszámoló is arról, hogy a magyar újságíró épp ösztöndíjasként fotózkodik az intézményben. Panyinak az elmúlt évtizedben több amerikai ösztöndíjat is adtak. A legfontosabbak:

Természetesen nem kifogásolható, hogy valaki ösztöndíjasként vesz részt nemzetközi programokon, de az már kérdéseket vet fel, hogy egy újságíró kizárólag külföldi finanszírozású szervezeteknél dolgozik, a NED kapcsán ráadásul rendre felmerül, hogy a CIA meghosszabbított keze.

Panyi Szabolcs cikkei gyakorlatilag szinte kizárólag a magyar kormány kritikájára fókuszálnak. Az amerikai vezetést vagy politikai visszásságokat – például Joe Biden fiának korrupciós botrányát, az orosz szankciók kijátszását, vagy az USA saját érdekvezérelt politikai lépéseit – nem veszi górcső alá. Írásaiból az az érzés sugárzik, mintha kizárólag Magyarország washingtoni utasítások szerinti működését tartaná kívánatosnak. De az is érdekes, hogy Panyi X bejegyzéseit osztja meg a lengyel külügyminiszter. Az a Sikorszki, aki örült az Északi Áramlat felrobbantásának, és aki Joe Biden és a demokrata vezetés egyik legnagyobb támogatója.

– teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.