Pesti Srácok

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Elhunyt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, színigazgató, 81 éves volt - közölte a Katona József Színház a Facebook-oldalán pénteken. Lukáts Andort a Katona József Színház saját halottjának tekinti.

Lukáts Andor 1943. március 11-én született Kaposváron. Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol 1972 és 1991 között dolgozott, először segédszínész, majd színész és rendező vált belőle.

Olyan legendás produkciókban játszott mint Peter Weiss Marat/Sade-ja vagy Molnár Ferenc Liliomja. De láthatta a közönség Becket: Godot-ra várva, Brecht: A szecsuáni jólélek, Szophoklész: Oidipusz, Shakespeare: Othelló, valamint Ionesco Különóra című darabjában is. 1994 és 2008 között a budapesti Katona József Színház társulatának tagja volt. Lukáts Andor és Halász Péter indította el a Hírszínházat a Kamrában. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett ő állította színpadra többek között Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját, amelyből filmet is készített. Az előadás a teátrum történetének leghosszabb ideig futó darabja volt. 2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója volt.

2008 és 2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított. 1974 óta filmezett, 1980-ban debütált filmrendezőként az Alagút című alkotással. Több mint ötven filmet forgatott, többször is megkapta a filmkritikusok, illetve a Magyar Filmszemle díját. Legutóbb 2009-ben nyerte el a legjobb férfi színésznek járó díjat a Mázli című vígjátékért és a Príma primavéra című filmdrámáért. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Xantus János által rendezett Eszkimó asszony fázik című filmben, egy süketnéma férj szerepében nyújtotta.

PestiSracok facebook image

Munkássága elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1985), az érdemes művész címet (1997), 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi pályája, film- és színművészeti alkotásokban nyújtott kiváló alakításai elismeréseként.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."