Pesti Srácok

Orbán Viktor: a következő 15-20 év alapja az erős középosztály lesz

null

Jelenlegi formájában az euró az eleve az erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank által rendezett Lámfalussy Konferencián, ahol arról is beszélt, hogy a következő években felértékelődik a stabilitás és a biztonság kérdése. Kifejtette: a az erős középosztály megléte a kulcskérdés a következő 15-20 évben. A kormányfő méltatta Matolcsy György munkásságát is.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy Lectures Konferencián tartott beszédében kiemelte, hogy Matolcsy György a magyar gazdasági gondolkodás meghatározó szereplője marad. Olyan nagy magyar történelmi személyekkel említette egy lapon a leköszönő jegybankelnököt, mint Széll Kálmán vagy éppen Wekerle Sándor. A kormányfő hangsúlyozta, hogy korszakos jegybankelnökről és gazdasági szakemberről van szó, akinek munkájáért köszönettel tartozunk. A kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy „ez nem a történet vége”, és hozzátette egy filmes idézettel:

Matolcsy György meghatározó szereplője marad a magyar gazdasági gondolkodásnak – vetítette előre a miniszterelnök. Hozzátette, hogy ma lehetett hallani utoljára Matolcsy Györgyöt Lámfalussy-konferenciát jegybankelnökként megnyitni.

PestiSracok facebook image

Ha nem vagyunk felkészülve, akkor ne lépjün az euróövezetbe

A kormányfő nyitóbeszédében kiemelte, Lámfalussy Sándor, "az euró atyja" tanácsára nem vezette be Magyarország a közös pénzt; ő tanácsolta, hogy "ha nem vagytok felkészülve", "a csatlakozás meg fog ölni benneteket". Orbán Viktor hangsúlyozta: Lámfalussy Sándor igazi közép-európaiként oroszlánrészt vállalt abban, hogy a régió államainak csatlakozása minél gördülékenyebb lehessen az Európai Unióhoz, azt azonban ő sem mondta meg, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a közös fizetőeszköz mellett a közös fiskális politika is létrejöjjön.

- jegyezte meg Orbán Viktor.

A liberális korszakot egy szuverenista korszak váltja fel a jövőben

Orbán Viktor a Magyar Nemzeti Bank rendezvényén kifejtette: mi, magyarok, 15 éve építjük - egyedül a nyugati világban - a szuverenista korszakot, tudunk egyet és mást mondani az előttünk álló korszak sajátosságairól. Az első fontos tapasztalat a stabilitás és a biztonság. A biztonság felértékelődik az előttünk álló időszakban, aki nem tudja magát megvédeni, az nem partner, az nem is szövetséges, legjobb esetben is csak alárendelt lehet - hangsúlyozta a kormányfő, kijelentve: ezért minden nemzet számára a saját önvédelmi képességének megőrzése kulcskérdés lesz.

- fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: ebből az következik minden nemzet - így Magyarország számára is -, hogy arra kérdésre kell keresni a választ, hogyan tudjuk biztosítani a megmaradásunkat, a gyarapodásunkat ebben az új világban. A kormányfő szerint jó esély van arra, hogy "Magyarország nemcsak a régi, de a most kirajzolódó új, globális gazdaság térképén is megtalálja a saját helyét".

Fel fog értékelődni a stabilitás és a biztonság

A kormányfő kitért arra is, hogy az erős középosztály lesz a kulcskérdés a következő 15-20 évben, valamint felértékelődik a stabilitás és a biztonság, fontos lesz a konnektivitás alapú külpolitika és a hatékony államszervezés. A kormányfő azt mondta: Európában a következő évtizedekben

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon nem engedték, hogy megtörténjen az, ami nyugaton, ahol a liberális államszervezési modell elgyengítette a nyugati középosztályokat. Kiemelte: a magyar kormány 2010 óta dolgozik az erős középosztály megteremtésén, mára egymillióval több ember dolgozik, mint 2010-ben.

Hozzátette: miközben az európai középosztályok fogyatkoznak, a kelet-ázsiai világban százmilliószámra emelnek be nagy társadalmi rétegeket a középosztályba, amivel nemcs stabilitást, hanem gazdasági prosperitást is teremtenek maguknak. Kiemelte: a magyar kormány 2010 óta dolgozik az erős középosztály megteremtésén, mára egymillióval több ember dolgozik, mint 2010-ben. A 20 és 64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája 2010-es 64 százalékról mára 81 százalékra emelkedett, a háztartások pénzügyi vagyona négyszeresére, mintegy 90 ezer milliárd forintra nőtt, ami a 13. legnagyobb az egész Európai Unióban. Rámutatott: ez nem a családok nemzedékein keresztül történő fölhalmozás, mert azt a kommunizmus lehetetlenné tette, hanem egy középosztálypolitika eredménye. Azt is kiemelte: tíz magyarból kilenc saját tulajdonú ingatlanban lakik, a mikrovállalkozások tíz év alatt megduplázták a bevételüket, elérve a 20 ezer milliárd forintot. Kiemelte: a középosztály megerősítése úgy történt meg, hogy közben az amerikai republikánusokkal fenntartott szoros kapcsolat miatt a brüsszeli bürokrácia pénzügyi szankciók alatt akarja tartani Magyarországot, az orosz-ukrán háború miatt pedig három év alatt a magyar gazdaság elvesztett 19,5 milliárd eurót. Hozzátette: Magyarországon 2010 óta minden évben a munkavállalók 60-70 százalékának nőtt a reáljövedelme, kivéve 2023-ban, amikor a háború miatt reáljövedelem-csökkenés volt.

Forrás, fotó: MTI, Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.