Pesti Srácok

A 444 is megtalálta a választ Puzsér pedofíliával kapcsolatos felháborító kijelentéseire: ROGÁN! 

null

Ez a lépés mindenképp megalkuvás volt azzal a rogáni propagandával, aminek eddig ellenállt – mondta a 444-nek adott interjújában Puzsér Róbert Magyar Péterrel kapcsolatban. A Magyar Hang publicistájával annak apropóján készített interjút a lap, hogy előkerült róla több olyan hangfelvétel is, amelyeken vállalhatatlan kijelentéseket tesz a pedofíliával és a pedofilokkal kapcsolatban. A baloldali megmondóemberrel azóta inkább már Magyar Péter sem szeretne beszélgetni, valamint maga is több posztban próbálta védeni a védhetetlent, azonban most fehér lovon jött a megmentő, Ács Dániel, aki bemutatja a mosdatás művészetét.

Ismeretes, Puzsér azután került újra a címlapokra, hogy a Transzparens Újságírásért nevű szervezet elővett egy 2019-es beszélgetést. Ebben Puzsér a pedofíliáról értekezik, és arról, hogy szerinte különbséget kell tenni a hajlam és a tett között, valamint, hogy a pedofília önmagában nem bűntett. A botrányos kijelentések napvilágra kerülése után Magyar Péter úgy döntött, nem vesz részt azon a nagyszabású rendezvényen, amit február 21-én a Kongresszusi Központba szerveztek Puzsérék, és ahol a publicista a Tisza Párt elnökével beszélgetett volna. Magyar visszalépése miatt Puzsérék azt állítják, hogy több tízmilliós káruk keletkezett.

– mondta a 444-nek Puzsér.

PestiSracok facebook image

Puzsér szerint az a kampány, ami most ellene zajlik, ugyanolyan karaktergyilkosság, mint amit Márki-Zay Péter folytatott Pálffy István ellen.

– magyarázta a publicista, aki egyébként korábban ugyanúgy Márki-Zay mögé állt, mint ahogyan újabban Magyar mögé.

Puzsér szerint „akárhány nyilvános leszámolást folytatott Rogán Antal tudatminisztériuma Magyar Péter ellen”, ő mindig mellé állt, most pedig kifejezetten Magyar Péter támogatásáért „kapja a pofájába a karaktergyilkosságot”. Puzsér zokon veszi, hogy Magyar most odaáll Rogán Antal mellé, és azt mondja, nincs helye értelmezési kérdéseknek a pedofília ügyében. Puzsér szerint Magyar úgy érzi, bármit megtehet, és „ebben a meggyőződésében az elmúlt egy év olyan fényesen megerősítette, hogy attól egyre inkább megittasul”.

– mondta.

– mondta az interjúban.

(444 / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.