Pesti Srácok

A lényeg, hogy Magyar Péter se nem lop, se nem hazudik, mondjuk most pont megint nem mondott igazat - állítja az Átlátszó

null

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője szerint Magyar Péter félrevezette a nyilvánosságot, amikor azt állította, hogy többször is kiállt a (baloldali) "tényfeltáró műhely" mellett. A szerkesztőség szerint ennek épp az ellenkezője igaz: Magyar nemcsak elutasította az interjúmegkereséseiket, hanem a Vadhajtásokhoz hasonlította őket - írja a Media1.

A portál emlékeztet: Magyar Péter az ATV Start című műsorában hétfő reggel azt állította, hogy ő nem buzdított senkit sem arra, hogy a Gulyás Mártonéknak szánt támogatási pénzeket inkább nekik utalják. A sajtószabadság melletti elkötelezettségét pedig egyebek mellett azzal próbálta bizonyítani, hogy pártjával úgymond „többször is kiálltak” az Átlátszó és más médiumok mellett.

Péterünk lehet picit hazudott, az Átlátszó ugyanis nem emlékszik kiállásra

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, hogy Magyar nem mondott igazat a televízió reggeli műsorában. Bodoky állítja, a lapjánál egyáltalán nem emlékeznek olyan esetre, amikor Magyar Péter vagy a Tisza Párt kiállt volna az Átlátszó mellett. Bodoky szerint soha sem történt ilyen, sőt épp az ellenkezője az igaz:

PestiSracok facebook image

- mondta el a portálnak a főszerkesztő.

– mostantól akár ez is lehetne az új fajta tréfás átok, tette hozzá Bodoky Tamás.

A Tisza elnöke kemény támadást indított a magát eddig "függetlennek" nevező sajtó ellen (is)

Magyar Péter múlt héten csütörtökön a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizánra utalva egy Facebook-bejegyzésben megköszönte azoknak, akik az „addig függetlennek gondolt média” helyett inkább a Tisza Pártnak irányították át a pénzügyi támogatásaikat. A politikus a Partizán és a kormány közötti titkos összeesküvést sejtetett bejegyzésében amögött, hogy Gulyás kritikus kérdéseket is feltett a Magyar Péterrel készült 2 órás interjú során:

– írta Magyar Péter a közösségi médiában. Ha ez még nem lenne elég, a politikus ráadásul szívecskékkel és lájkokkal jutalmazta azokat, akik nyilvánosan tudatták vele, hogy a támogatást a továbbiakban a pártjának küldik. Mindezt követően Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke aggodalmát fejezte ki a politikus megnyilvánulásával kapcsolatban és egyebek mellett azt mondta:

Magyar Péter ATV-s szereplése után Kocsi Ilona újra, a csatorna Egyenes beszéd című műsorában is reagált az elhangzottakra. Azt mondta, gyakran adnak ki állásfoglalásokat, a Magyar Péter megnyilvánulását megelőző napokban is kétszer jártak el így. Kocsi Ilona azt megerősítette, hogy Magyar Péter felhívta őt, majd ezután egy varázsütésre a MÚOSZ elnöke reményteljesen kezdett beszélni az őt kérdező Rónai Egonnak arról, hogy Magyar mégsem kéri a követőitől azt, hogy a pénzt inkább a pártjának adja...

(Media1 / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.