Pesti Srácok

A NATO-főtitkár bízik Trumpékban, de csalódott az európai vezetőkben a béketárgyalások kapcsán

null

A NATO főtitkára bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájába az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően. Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről.

Az észak-atlanti szervezet főtitkára az európai vezetők tanácskozását követően, Párizsból adott interjúban úgy fogalmazott, hogy "óriási a bizalmam abban, ahogyan az amerikai küldöttség a tárgyalásokat folytatja majd, és kétségem sincs afelől, hogy Ukrajna is helyet kap az asztalnál".

Kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásoknak meg kell kezdődniük, és visszautasította azokat a feltételezéseket miszerint az amerikai elnök által kezdeményezett folyamat, és a majdani megállapodás Oroszországot hozná kedvező helyzetbe. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök véget akar vetni a háborúnak, amelynek érdekében kezdeményezéssel élt. "Igaza van, és szükségük van ebben az amerikai vezető szerepre" – jegyezte meg.

Mark Rutte csalódottságát fejezte ki az első európai reakciókat illetően, amelyek arról szóltak, hogy európai vezetők helyet igényeltek Európa számára a tárgyalóasztalnál, majd hozzátette, hogy mostanra megváltozott a hangulat és Európa dolgozik javaslatain. "Azt mondtam nekik, hogy keressék meg a tárgyalóasztalhoz vezető utat azáltal, hogy konkrét javaslatokat tesznek" – fogalmazott a NATO főtitkára. Közölte, hogy az európai szövetségesek nem költenek eleget a védelemre, ugyanakkor úgy vélte, most már megvan az akarat európai részről is a kiadások növelésére, ami arra is szolgál, hogy a jövőben képesek legyenek ellensúlyozni az orosz katonai erőt.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.