Pesti Srácok

Behálózta Európát a Soros-alap

Behálózta Európát a Soros-alap

Az Open Society Foundations (OSF) saját bevallása alapján 2016 és 2023 között összesen 1,4 milliárd dollárt, vagyis mai árfolyamon több mint 538 milliárd forintot juttatott európai és a posztszovjet térségben működő szervezeteknek. Az Alapjogokért Központ átfogó kutatásából kitűnik, hogy a támogatások összege a vizsgált időszakban folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, az orosz–ukrán háború kitörését követő évben pedig csaknem duplájára emelkedett.

Sorosék átlátható, a támogatott szervezeteket is feltüntető adatot csak a teljes összeg egy részéről, 781 millió dollárról (cca. háromszázmilliárd forint) közöltek, de így is megállapítható, hogy a támogatások jelentős részének célja lobbitevékenység, illetve politikai nyomásgyakorlás volt, írja az Alapjogokért Központ elemzése.

A kedvezményezettek ideológiai profilja jól beazonosítható politikai nézetekből áll össze: nagy részük identitáspolitikával, emberi jogi fundamentalizmussal, gender- és abortuszkérdésekkel, „médiaszabadsággal” és migrációs ügyekkel foglalkozik. A közel kétezer entitásból álló hálózat legnagyobb támogatottjai között megtalálhatóak a leghírhedtebb globalista szervezetek, mint a European Council on Foreign Relations, a CEU, a Transparency International vagy a számos európai országban működő Helsinki Bizottságok.

Mindez azt jelenti, hogy bár a Trump-adminisztráció közelmúltbeli intézkedése, a nemzetközi segélyezés helyett a woke-ideológia terjesztését szolgáló a USAID-program felszámolása minden bizonnyal komoly érvágást jelent majd a nyílt társadalom politikai gépezetének, a pénzügyi források teljes elapadása korántsem várható.

PestiSracok facebook image

Az utóbbi évtizedekben a nyílt társadalom hálózata józan ésszel nehezen felfogható méretű, a demokratikusan megválasztott struktúrákkal párhuzamosan, sokszor azok kárára működő politikai gépezetet épített ki a formális és informális hatalom megszerzése és megtartása érdekében. A pénzügyi háttér egy részét egészen Trump újraválasztásáig az amerikai demokrata mélyállam szolgáltatta különböző csatornákon át: ennek egyik lába volt a most felszámolásra ítélt USAID is. Az onnan érkező források elapadása azonban nem jelenti azt, hogy a migrációt, genderideológiát, woke-őrületet vagy identitáspolitikai kérdéseket propagáló szervezetek hirtelen elszegényednének. A Soros György által alapított Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítványok, OSF) ugyanis, 2016 és 2023 között 781 millió dollárt (háromszázmilliárd forint) költött arra, hogy politikai célokból 1846 „nem kormányzati szervezetet” támogasson. Az elemzésünkben bemutatott adatok kirajzolják azoknak a konkrét politikai céloknak a kontúrjait, amelyeknek érdekében dollármilliókkal olajozták a döntéshozatal gépezetét Brüsszelben és Európa fővárosaiban.

A Soros-birodalom stratégiája a befolyásának kiépítésére a bekerítésen alapszik. Első körben a szélesebb értelemben vett európai régióban terjeszkedtek: az OSF így jutott el több ezer szervezetig. Ezután a kontinens döntéshozatali epicentrumait szállták meg, végül az európai politika szimbolikus központjának számító, Brüsszelben bejegyzett NGO-k kerültek sorra. A bekerítés költségei óriásiak: az OSF naponta átlagosan százmillió forintnak megfelelő összeget utalt a partnereinek csak azért, hogy azt képviseljék, amit a Nyílt Társadalom Hálózata megkövetelt. Ráadásul a támogatások nagysága szinte évről évre emelkedett: az OSF által nyújtott összes pénzügyi hozzájárulás 2023-ban már mintegy háromszorosa a 2016-os értéknek. Sőt, 2022-ről 2023-ra csaknem megduplázták az utalások összértékét, ami az orosz–ukrán háború kitörése miatt különösen érdekes adat.

A támogatott szervezetek profilja jelentős egyezést mutat, jó részük identitáspolitikával, emberi jogi fundamentalizmussal, gender- és abortuszkérdésekkel, „médiaszabadsággal”, valamint migrációs ügyekkel foglalkozik. A nyílt társadalom hálózata azt a manipulációs rendszert is támogatja, amely alapjaiban akarja aláásni az állami szuverenitást, fel akarja lazítani a migrációs szabályokat, kifejezetten aktív a transz- és genderlobbi területén.

A háborúpárti narratíva előmozdítására jó példa a Soros-pénzből alapított Európai Külkapcsolatok Tanácsa (European Council on Foreign Relations), amely az OSF-támogatások második legnagyobb kedvezményezettje 29 millió dollárral. Egy 2024 februárjában publikált elemzésükben arról értekeznek, hogy meg kell akadályozni azt, hogy „Trump – és Putyin – a »béke pártjaként« tüntesse fel magát egy olyan konfliktusban, amelynek kimenetele még messze nem dőlt el”. A harminc legnagyobb támogatott között találhatunk még olyan szervezeteket, amelyek abortusszal vagy migrációval foglalkoznak, illetve LMBTQ-pártiak: a listán előkelő helyen szerepel a CEU (4.), a Helsinki Bizottság (8.), a Társaság a Szabadságjogokért (9.) és a Transparency International (18.) is, amely a végletekig manipulált indexében harmadik éve teszi a legrosszabb helyre hazánkat.

Az OSF által legtöbbet támogatott TOP 30 szervezet és a támogatások összértéke

Az OSF – Soros György korábbi nyilatkozatai ellenére – nemhogy kivonult Közép-Európából, hanem az orosz–ukrán háború kitörése utáni első évben rekordmagas, 2022-höz képest kétszeres összeget költött el a hálózat működtetésére. Az Alapjogokért Központ a következő hetekben további részleteket mutat be arról, hogy a támogatások termékeny talajra hullottak. Szó lesz a magyarországi szervezetek finanszírozásáról, valamint az EU-s érdekérvényesítés aláásásáról is.

Forrás: Alapjogokért Központ, Fotó:MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.