Pesti Srácok

Csak a hely, meg a cég nem stimmelt, lapítva igazít helyre az ellenzéki sajtó

Csak a hely, meg a cég nem stimmelt, lapítva igazít helyre az ellenzéki sajtó

Öles betűkkel hozta címlapsztoriját a G7, valamint annak nyomán a Centrál Médiacsoporthoz tartozó 24.hu, miszerint Tiborcz István elköltözött, méghozzá „budai luxusklubja” mellé, amihez ráadásul erdőt is irtottak. A G7 újságírói, továbbá a hírt átvevő 24.hu hírszerkesztői azonban nagyot tévedtek, amikor megírták a hangzatos felütést: „A BOTANIQ Budai Klub építéséhez korábban letarolták a Svábhegyet az ingatlan körül" - szúrta ki a Mandiner.

A lap megjegyzi, hogy mindez azonban távol állt a valóságtól, hiszen a klub építkezése a volt Fonográf Klub területén valósult meg, s nem érintette a szomszédos, korábban erdős területeket, azokon a BDPST Grouptól teljesen függetlenül valósultak meg luxuslakás-fejlesztések. Nem kellett sok idő, hogy a két lap elismerje, tévedett, gyorsan pontosítást kellett elhelyezniük a cikkben. A G7 ugyanakkor kissé sunyi módszert választott, ugyanis a vonatkozó cikkrészletnél egy csillaggal megjelölt félmondattal jelezték a pontosítást, ami csak akkor olvasható, ha az olvasó rákattint. Akkor pedig a következő szöveg jelenik meg:

A 24.hu is hazudott

PestiSracok facebook image

- olvasható a portál szövegében.

A két lap tehát nem járt el körültekintően, így a BDPST Group felszólítására kénytelenek voltak megjelentetni a javítást, s el kellett ismerniük a hibát.

Ugyancsak nem sikerült az ellenzéki portáloknak igazat írni, amikor a Direkt36 múlt heti videójából azt akarták kihozni, hogy az állítólag exkluzív képsoraikon lehetett először látni a budai klubot. A BDPST Group ugyanis már órákkal a dokumentumfilm megjelenése előtt posztolta saját, részletes bemutatóvideóját a klubról a cég LinkedIn felületén, így bárki megnézhette, illetve megnézheti azóta is, milyen az ingatlan, s mik az elérhető szolgáltatásai.

(Mandiner)
Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)