Pesti Srácok

Elhunyt Mécs Károly

Elhunyt Mécs Károly

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész. A Nemzet Művésze 2021 őszén vonult vissza a színpadok világától, abban az évben, amikor megkapta második Kossuth-díját. Mécs gyakran állt nemzeti ügyek mellé, s egyfajta küldetésként vállalta el a Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmünk narrálását is, mely a rendszerváltó ellenzéket megosztó kommunista machinációknak állít emléket.

Mécs Károly 1961-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, de már korábban fellépett a Nemzeti Színházban és a Petőfi Színházban. 1961-től Szegeden, majd 1963-tól a Thália Színházban, illetve az Arizona Színházban játszott. 1993-ban a Művész Színház társulatához szerződött, 1996-tól a Thália Társaság tagja volt. A Budaörsi Játékszín társulatában rendezőként is több alkalommal kipróbálhatta magát, emellett a Karinthy Színházban és a Nemzeti Színházban többször volt meghívott előadó. Az Operaházban a Szöktetés a szerájból című Mozart-opera Szelim basájaként debütált 2001 szeptemberében. Játszott németül és franciául is, a Deutsche Bühne Ungarnban számos főszerepet alakított, több filmet forgatott németül, és egy évadon át Bécsben főszerepet játszott.

Elegánsan formálta meg a klasszikus és modern darabok, tragédiák és színművek hős-, illetve szerelmes karaktereit. Volt a filmvásznon többek között szenvedélyes Rómeó, semmirekellő, de bájos svihák, mint Noszty Feri, fess és nemzetéért lángoló hazafi mint Baradlay Richárd A kőszívű ember fiaiban, huszártiszt Sára Sándor 80 huszár című filmjében. Emlékezetes filmes munkája volt a Két emelet boldogság, az Esős vasárnap, az Élve vagy halva, az Októberi vasárnap, a Vámmentes házasság és A játékos. A Magyar Televízióban is sokat foglalkoztatták, Az Oedipusz Kolónoszban, a Szörnyeteg, Az oroszlán torka, a Lement a hold, az Ítélet és igazság és a Mohács című alkotásokban sikerszerepei voltak.

Szinkronszínészként az ő hangján szólalt meg Sztogoff Mihály, Dr. Max von Guldenburg a Guldenburgok örökségében és Paul Newman A pénz színében. Emlékezetes alakítása volt a színpadon Shaw Candidajában Marchbanks, Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjában Görgey, Milton Elveszett paradicsomában a Sátán. Tolsztoj Háború és béke című művében a narrátort, Sastre A szájkosár című darabjában Roch felügyelőt alakította. Rendezőként 2003-ban Tóth-Máté Miklós műveit vitte színre, elsőként a Rodostót, majd A zsoltáros és a zsoldost. Mécs Károly 1970-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat, érdemes művész 1977-ben lett.

PestiSracok facebook image

A Kazinczy-díjat 1995-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 1996-ban vehette át. 2002-ben kiváló művész lett. 2013-ban Kossuth-díjat kapott és még abban az évben Budapest díszpolgára címet vehetett át, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. 2016-ban megkapta a Nemzet Művésze díjat. A színművészt 2021-ben Kossuth-nagydíjjal ismerték el Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű művészi pályafutása során nyújtott, a színházi szakma nagyrabecsülését és a közönség szeretetét egyaránt elnyerő színpadi szerepformálásai, valamint szépirodalmi klasszikusaink filmes adaptációiban nyújtott felejthetetlen, generációk számára meghatározó élményt jelentő alakításai elismeréseként. Ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját.

Itthon maradt

Mécs Károly, miután 1956-ban kitört a forradalom, elmehetett volna Ausztriába. Már a vonaton volt, az indulásra várt, végül mégis leszállt. Jegyét visszaváltotta, majd betért a Déryné presszóba, megivott egy konyakot és hazament. Lelkét hatvan évig nyomasztotta egy titok, amit végül feloldott: 1956 novemberében munkahelyén, egy sokszorosító üzemben mentesítő igazolványokat gyártottak, amire azt nyomtatták, hogy a szovjet hadsereg védelme alatt áll.

Mécsnél azonban a hazaszeretet és a becsület mindig is fontos alapértéknek számított. Ezt az Indexnek adott interjújában is hangsúlyozta, amikor arra emlékezett vissza, hogy mennyire szerette szerepét Illyés Gyula drámájában, a Fáklyalángban. Úgy fogalmazott, hogy „az maga volt a boldogság”. Merthogy Görgey Artúrt eljátszani kedvére való feladat volt, s ami megfogta őt a szerepben, az a tábornok igazsága, hazaszeretete, tisztessége és a becsülete.

Átéreztem azt a fájdalmát, ahogyan el kellett viselnie még azt is, hogy azt kiabálták a háza előtt, hogy áruló, miközben ha valaki, ő biztosan nem árulta el a hazáját. Ezért is kell ismerni a múltat, beszélni a történelemről, mert amit a maga idejében nem lehet a helyére tenni, akkor az a feladat a jövő generációjára vár. A színművészetet is próbálta mindig magasabb nézőpontból megközelíteni. A Színház Online-nak adott interjújában erről így fogalmazott:

Mécs Károly gyakran állt nemzeti ügyek mellé, s egyfajta küldetésként vállalta el a Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmünk narrálását is, mely a rendszerváltó ellenzéket megosztó kommunista machinációknak állít emléket. A film ITT nézhető meg.

Fotó: MTI/Cseke Csilla

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.