Pesti Srácok

Ennyi volt: megszűnik a láthatatlan párt frakciója, miután Csárdi Antal rekordlassúsággal kilépett onnan

null

Elalszik a tej az olvasó szájában, mire Csárdi Antal teljesíti ígéreteit. Hiába jelentette be már tavaly októberben az LMP-ből való kilépését a mentelmi jogától is megfosztott parlamenti képviselő, úgy tűnik, négy hónapig tartott, mire a gyakorlatban is sikerült ezt végrehajtani. Így az LMP megszűnik parlamenti pártként létezni. Aminek már ideje volt. Igaz, azt még a jóisten se tudja, hogy milyen furcsa erő tartja még életben a pártot, pláne ezek után.

Megszűnik az LMP parlamenti frakciója, mert Csárdi Antal többszöri ígérete után valóban kilépett, ezért a képviselőcsoport létszáma már a minimálisan szükséges öt alá csökkent.

A baloldali politikus már tavaly októberben bejelentette a Facebook-oldalán, hogy kilép az LMP-ből, és az év végéig távozik a párt parlamenti frakciójából is. Azonban ez mégsem történt meg.

PestiSracok facebook image

– ezt mondta Csárdi az Inforádiónak a kilépéséről.

Az Infostart azt írta, a parlament honlapján elérhető információ szerint február 15-én megszűnt a tagsága az LMP frakciójában, független képviselőként dolgozik tovább és úgy tervezi, hogy elindul a 2026-os választáson.

Igaz, utóbbit ne vegyük készpénznek, ha ugyanolyan elánnal teljesíti ígéreteit, mint ahogyan a nevesincs pártból történő kilépését.