Pesti Srácok

Magyar Péter borotválkozás közben újdonságként adta elő azt, amit a baloldal évek óta mond

Magyar Péter borotválkozás közben újdonságként adta elő azt, amit a baloldal évek óta mond

Szerencsénkre, a Tisza Párt elnöke csak az arca boroválásának rejtelmeibe kalauzolta be a követőit, más testrész csupasztítását meghagyta a fantáziánknak. Az újdonságként előadott baloldali lózungot viszont most az ő előadásában is megismerhettük. Magyar Péter szerint ugyanis csak egy erőként lehet legyőzni a Fideszt, ha más pártok is indulnak a választáson akkor marad a kormány. Igaz, ő még nem említette az összefogást, de csak idő kérdése, hogy ez megtörténjen.

Az önimádásból jelesre vizsgázott tiszás vezér megmutatta, nagyapáink hogyan borotválkoztak -bár valószínű ők ezt a fördőszobában és nem egy nappaliban tették meg- és közben úgy tett, mint aki feltalálta a bölcsek kövét. Arra hívta ugyanis fel a figyelmet, hogy

Nyilván ez más pártokra is igaz, hiszen csak a baloldalon a parlamentben van belőlük öt. Magyar azonban tökéletesre fejlesztette a magyarázkodást, hiszen elmondja, miért nem indul a Tisza Újpesten és indult Tolnában:

PestiSracok facebook image

Mivel a közvélemény-kutatások szerint is stagnál a Tisza támogatottsága, nem csoda, hogy izzadságszagúan ígérget fűt, fát, bokrot, nokedlit Magyar, amikor azt írja:

Forrás, fotó: Facebook
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.