Pesti Srácok

Meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas színész

Meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas színész

Kilencvenéves korában elhunyt Harkányi Endre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész – számolt be a szomorú hírről az Index.

A színművész év elején került kórházba, miután otthonában elesett, és combnyaktörtést szenvedett. A baleset után a következőket mondta:

Harkányi Budapesten jött a világra, szüleit a vészkorszakban vesztette el: anyját deportálták, apja az ukrajnai munkaszolgálatból betegen tért haza és hamarosan meghalt, ő maga egy csillagos házban élte túl a holokausztot. A vadóc, vörös hajú és szeplős fiú bátyja révén került közel a mozi világához, miután jelentkezett egy hirdetésre. Tizenhárom évesen szinte önmagát játszotta Radványi Géza 1947-ben készült, klasszikussá vált Valahol Európában című, háborús árvákról szóló filmjében.

PestiSracok facebook image

Szinészi gyakorlatot Lakner Bácsi Gyermekszínházában szerzett. Rokonai nyomására esztergályosnak kellett tanulnia, s ez ellen lázadva jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Miután felvették, egy év alatt letette az érettségit is, diplomáját 1957-ben szerezte meg. Először Debrecenbe került, majd Szinetár Miklós hívására 1960-ban a fővárosban akkor induló Petőfi Színház társulatához csatlakozott. 1963-tól a Vígszínházban, ezután az újonnan induló Mikroszkóp Színpadon játszott, később a József Attila Színház, 1984-ben ismét a Vígszínház társulatának tagja volt. Rövid megszakítással, 1993-94-ben a rövid életű Művész Színházban lépett fel, 2015-ben vonult vissza a színháztól, 2021-ben pedig végleg elköszönt színésztársaitól.

Pályafutása alatt többnyire kisembereket, komikus figurákat alakított, volt Puck (Shakespeare: Szentivánéji álom), Lord Stanley (Shakespeare: III. Richárd), Liputyin (Dosztojevszkij: Ördögök), Morris Bober (Malamud: A segéd). A Vígszínházban és a Pesti Színházban a közönség a Száz év magány, az Össztánc, a Sok hűhó semmiért és a Képzelt beteg című darabokban láthatta, a Vígben egyik utolsó szerepe Hanoch Levin Átutazók című komédiájában Savtaj suszter volt.

A filmvásznon nagyszerű alakítást nyújtott Tersánszky-regények adaptációiban (Kakuk Marci, Legenda a nyúlpaprikásról), 2006-ban a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című Bacsó Péter-alkotásban. Jellegzetes szinkronhangja több nemzedék számára feledhetetlen élményt nyújtott, többször kölcsönözte hangját Louis de Funés-nek, Danny de Vitónak. Részt vett a Bálint Ágnes által írt Futrinka utca című bábsorozat készítésében, amelyen nemzedékek sora nőtt fel, a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozatban ő szólaltatta meg a Keresztespókot. A Mézga család című rajzfilmsorozatban az apának, Mézga Gézának kölcsönözte a hangját. A mai napig népszerű, külföldön is sikert aratott sorozat érdekessége, hogy előbb vették fel a hangot, és csak utána, a színészekhez szabva rajzolták meg a figurát. Harkányi korelnöke volt a Kossuth Rádió mesehangjáték sorozatának, a Vacka Rádiónak, Csiga Nyikoláj szólalt meg az ő jellegzetes hangján. Színházi bemutatóinak száma az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adatai szerint eléri a 150-et, amellett mintegy 70 játék- és tévéfilmben szerepelt.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.