Pesti Srácok

Megy a feljelentés! – Ismét bíróság elé citálná hazánkat Brüsszel

null

Már lassan másfél hónapja tart az év, tehát ideje volt, hogy az Európai Bizottság megint bemószerolja hazánkat. Az egyik ürügy ezúttal az, hogy hazánk szerintük "nem ültette át a nemteljesítő hitelekről szóló irányelvet" de emellett még két másik ügyben is kötelezettségszegési eljárást akarnak indítani, csak a hagyományok kedvéért.

Már kezdjük megszokni, hogy az uniós intézmények minden választáshoz közeledve indítanak Magyarország ellen egy új intézkedést. Igaz, általában ősszel, kezdik a balhét, hogy a hírverés kitartson a tavaszi szavazásokig, de mivel fordult az amerikai politikai élet, és Brüsszel magára marad Magyarország vegzálásában, most egy kicsit előre hozták a koncepciós vádakat.

A Bizottság most három ügyben kezdett hisztizni. Az első ügyben a formális felszólító levelet küldtek Magyarországnak, amelyben arra kéri az országot, hogy biztosítsa a közbeszerzési szabályoknak való teljes megfelelést. A második esetben a Bizottság indokolt véleményt küldött Magyarországnak (és Lengyelországnak) azért, mert nem ültették át teljes körűen az EU belső villamosenergia-piacára vonatkozó szabályokat. Az energetikai irányelv kulcsfontosságú szabályokat határoz meg az EU elektromos piacának szervezetére és működésére vonatkozóan, célja egy integrált, versenyképes, fogyasztóközpontú piac létrehozása.

A harmadik ügyben az Európai Bizottság bejelentette, hogy bírósági eljárást indít Magyarország ellen, valamint Bulgáriát, Spanyolországot, Hollandiát, Ausztriát, Portugáliát és Finnországot is a testület elé citálják, mivel egyik ország sem ültette át a nemteljesítő hitelekre vonatkozó irányelvet – írja a Portfolio.

PestiSracok facebook image

Arról egyelőre nincs hír, hogy a három vád mellett küldenek-e hozzánk egy harmadik kiégett kémiatanárnőt is Vera Jourova és Sargentini utódjaként.

Fotó: MTI/AP/Armin Durgut

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.