Legalább tíz halottja van egy svéd iskolában történt lövöldözésnek

Európába is elköszöntött az iskolai lövöldözések kora. Sajtóértesülések szerint kedden délután öt embert lőttek le egy svédországi iskolában, azóta pedig friss információk érkeztek, amelyek már tíz halálos áldozatról számolnak be.
A BBC szerint értesülései szerint a lövöldözés a Stockholmtól 200 kilométerre nyugatra fekvő Örebroban történt kedd délután. A rendőrség szerint a sérülések mértéke egyelőre tisztázatlan. Az incidens helyi idő szerint 13:00 óra előtt történt, a hatóságok arra kérik a lakosokat, hogy maradjanak távol az iskolától.
Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter a sajtónak adott interjújában nagyon súlyosnak nevezte az Örebróból érkező híreket, Ulf Kristersson svéd miniszterelnök pedig azt mondta, hogy ez egy nagyon fájdalmas nap Svédország számára.
Együtt dolgozunk a titkosszolgálatokkal, de amennyire tudom, a rendőrség számára ismeretlen személyről van szó

– mondta Roberto Eid Forest, Örebro rendőrfőnöke arra a kérdésre, hogy az elkövető helyi lakos-e. Kiemelte, hogy a hatóságok semmi jelét nem látták annak, hogy iskolai lövöldözés készülne. A holttestek mindegyikét az iskola épületében találták meg.
Részvétünket fejezzük ki ma este az elhunytak családjainak és barátainak. Családommal együtt nagyrabecsülésünket szeretnénk kifejezni a rendőrség, a mentőszolgálat és az egészségügyi személyzet iránt, akik ezen a sötét napon intenzíven dolgoztak az emberi életek megmentésén
– üzente XVI. Károly Gusztáv svéd király.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök arra kérte az emberek, hogy ne találgassanak a közösségi médiában arról, miért és hogyan történt a tragédia, mert az álhírek terjedéséhez vezethet. A kormányfő a a mai esetet Svédország legsúlyosabb iskolai lövöldözéseként jellemezte.
Forrás: BBC, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Björn Larsson Rosvall (illusztráció)