Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára (videó!)

null

Ahhoz, hogy visszanyerje a jelentőségét, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is minél előbb vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára a kioktatás és a megbélyegzés helyett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.

A tárcavezető az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a történelme, keresztény mivolta és földrajzi elhelyezkedése miatt nagyon elkötelezett az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett. Felszólalásában kiemelte, hogy hazánk az Európai Unióba vezető legforgalmasabb szárazföldi migrációs útvonal mentén fekszik, s a déli határon az elmúlt tíz évben illegális bevándorlók tömegei jelentek meg, akik közül sokan erőszakosan viselkedtek, rendőrökre, határőrökre támadtak. Ezért lényegesnek nevezte annak tisztázását, hogy mi számít emberi jognak, és mi nem.

- emelte ki. Majd kifejtette, hogy a történelem folyományaként Magyarország esetében mára az állam és a nemzet határai nem esnek egybe, így a magyarok igen érzékenyek a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére, amit soha nem szabad kétoldalú kérdésnek tekinteni.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkező országként különösen felelősséget érez a világ keresztény közösségeiért, s különösképp azokért, akiket üldözés és veszély fenyeget.

– tette hozzá.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.