Pesti Srácok

A lengyel külügyminiszter az egyik legelvetemültebb háborúpárti politikus Európában, Szijjártó Péter szerint

A lengyel külügyminiszter az egyik legelvetemültebb háborúpárti politikus Európában, Szijjártó Péter szerint

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az egyik legelvetemültebb háborúpárti politikus Európában, így nem is meglepő az összetűzése az elkötelezett békepárti amerikai kormányt képviselő Elon Muskkal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt sajtóértekezletén megkérdezték a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter és Elon Musk amerikai elnöki tanácsadó között kirobbant vitáról is, amelynek kapcsán leszögezte, hogy előbbi az egyik legelvetemültebb, legagresszívabb háborúpárti politikus Európában.

„És mivel az amerikai kormány jól láthatóan teljes mértékben elkötelezett a béketeremtés mellett, azt hiszem, nem meglepő, hogy egy elkötelezett békepárti és egy agresszívan háborúpárti politikus között akár ilyen szintig is lemegy a vita” – fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (Forrás: lengyel kormány honlapja)

Reményét fejezte ki, hogy sikeresek lesznek az Egyesült Államok erőfeszítései, és a lengyel diplomácia vezetőjéhez hasonló háborúpárti politikusok nem tudják aláásni a béketárgyalásokat.

Afrika is megszenvedi az ukrajnai háborút

Leszögezte, hogy az ukrajnai háború következményeitől nemcsak Európa, hanem Afrika is szenved évek óta, ezért mindkét kontinens érdekelt a minél előbbi béketeremtésben.

– mondta.

Tragikus következményei lennének Ukrajna csatlakozásának

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy Ukrajna esetleges csatlakozása az Európai Unió számára ma mind biztonsági, mind gazdasági szempontból tragikus következményekkel járna.

Szavai szerint a közösség ezzel gyakorlatilag importálná a háborút, ráadásul – mint rámutatott – arra is emlékezni kell, hogy az ukrán gabonatranzit engedélyezése mennyire nehéz helyzetbe hozta a közép-európai gazdákat.

– hangsúlyozta.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország meg tudja csinálni! elnevezésû nemzeti konzultációval kapcsolatos országjáráson a Pécsi Református Gimnázium sportcsarnokában rendezett lakossági fórumon 2024. december 2-án. (Fotó: MTI/Ruprech Judit)

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.