Pesti Srácok

A nyugati sajtó nagyon szeretné elhitetni az olvasókkal, hogy “a Fidesz egyre idegesebb Magyar Péter társadalmi előretörésével kapcsolatban”

null

Orbán Viktor miniszterelnök kifejezetten harcos március 15-i beszédében kemény fellépést ígért a külföldről finanszírozott médiával és civil szervezetekkel szemben, miközben a magyar szuverenitás védelmére hivatkozva éles támadásokat intézett politikai ellenfeleihez. A beszédet követően számos nemzetközi újság foglalkozott a miniszterelnök politikai üzeneteivel és azok lehetséges következményeivel - foglalta össze cikkében az Index.

A nyugati sajtót olvasva arra a következtetésre jutunk, hogy ezek a liberális lapok mind nagyon szeretnék a saját olvasóikkal elhitetni, hogy Orbán "hatalma" bizony szorongatva van, és most már tényleg, de tényleg nem hogy esély van a rendszer leváltására, sőt Magyarék sorra nyerik a számháborús csatákat a Fidesszel szemben. Az amerikai Bloomberg szerint például ezt a meccset most Magyar Péter nyerte Orbán Viktorral szemben, ugyanis míg a lap szerint a Magyar Nemzeti Múzeumnál csak „pár ezren” sorakoztak fel, addig a Tisza Párt Andrássy úti megemlékezésén „több tízezren” jelentek meg. (Mondjuk Magyar Péter 200 ezres számot írt ki Facebook oldalára, aztán gyorsan törölte is a bejegyzést, mert ez a ferdítés még talán neki is sok lett volna.)

A Bloombergnél úgy látják, ez a kormányváltás előszele lehet. Hozzáteszik, Orbán Viktor mindent megtesz azért, hogy hatalmon maradjon, a cikk szerint „önmagához képest is szintet váltott”, utalva itt arra, hogy poloskákhoz hasonlított külföldi pénzből külföldi érdekeket szolgáló "civil" aktivistákat, bírókat és újságírókat is.

Közismert torzítási technika, hogy becsült számadatok esetében a liberálisok a rájuk legkedvezőbbet az ellenségükre nézve legrosszabbal hasonlítják össze. Közvéleménykutatásoknál, tüntetések részvevőinek számánál is így járnak el. Az alapadatokat meg általában már eleve az ujjukból szopják. A "kormányváltás" folyamatos emlegetése, valószínűsítése, bizonyosságként, tényként történő állítása pedig az általuk használt "szakkönyvek" (amelyek általában aktivista kézikönyvek nem különösebben éles elméjű aktivisták számára) első fejezetében szerepel. Ennek az "újságírói körnek" különös sajtsága, hogy még az aktivista kézikönyvek második fejezetéig sem jut el soha az olvasásban. Ezért van az, hogy nem veszik tudomásul, a néhány száz nyilvánvalóan tévesnek bizonyuló sulykolásuk az elmúlt évtizedben némileg aláásta a hitelességüket.

A németek a magyar sajtószabadságért aggódnak

A német Die Welt szintén kitért a poloskázásra, továbbá kiemelték, hogy a magyar miniszterelnök támadást indított a "civil"szervezetek és a kormánytól független sajtó ellen, ezzel rákanyarodva a 2026-os országgyűlési választásokra. Meglátásuk szerint Orbán Viktor felbátorodása Donald Trump amerikai elnök megválasztásának köszönhető. Hozzáteszik,

A Spiegel is arról számol be, hogy bár Orbán Viktor „sosem volt finnyás”, ha az ellenfeleit kellett kritizálni, de most „önmagán is túltett” a nemzeti ünnepen tartott beszédében. A magyar miniszterelnököt „önjelölt szabadságharcosnak” nevezik, aki „15 éve tekintélyelvű módszerekkel kormányozza az országát”. Ők is hangsúlyozzák, hogy szerintük a Fidesz egyre idegesebb Magyar Péter társadalmi előretörésével kapcsolatban.

Tekintélyelvű az a kormányzat a liberálisok szerint, amely nem pontosan a liberális értelmiség és sajtó igényei szerint kormányoz, függetlenül természetesen a választói akarattól. Ha a választók nem liberálisokat választanak meg, akkor ők is tekintélyelvűek.

Ausztria egyik vezető sajtóorgánuma, a Die Presse cikkéből pedig az derül ki, hogy az Osztrák Szabadságpárt főtitkára támogatásáról biztosította Orbán Viktort, illetve meglátásuk szerint a kormány hadat üzent a sajtónak és az "állítólagosan" külföldről támogatott civil szervezeteknek.

Az "állítólagosan külföldről támogatott" itt úgy értendő, hogy "liberálisul" kell értelmezni a tényeket, vagyis csak úgy szabad. Hiába kap tehát egy sajtótermék vagy civil szervezet pénzt külföldről, vagy más országok kormányaitól, vagy kétségtelenül ideológiailag elkötelezett szervezetektől, esetleg teljen egyértelműen üzleti érdekeket szolgáló forrásoktól, attól még teljesen független marad. Tulajdonképpen egy szervezet vagy a média szerintük akkor nem független, ha nem kap pénzt külföldről, illetve hazai forrásokból működik.

A Reuters Magyar Péter előretöréséről ír, továbbá arról, hogy Orbán Viktor leszámolást hirdetett az „árnyékhadseregnek” nevezett ellenfelei ellen. Az AP szerint Orbán Viktor beszéde tele volt összeesküvés-elméletekkel, utalva itt arra, amikor azt mondta, hogy az Ukrajnát támogató „birodalom” gyarmatosítani szeretné a háborúban álló országot. (Mert amúgy persze nem így van...)

Itt kell a liberálisok "összeesküvéselmélet" fogalmát is tisztázni. A liberálisok szerint az az igazság összeesküvéselmélet, amelyet el akarnak titkolni a nyilvánosság elől. Nem minden összeesküvéselmélet igaz, de a liberálisok minden nekik kényelmetlen igazságra azt mondják, hogy az összeesküvéselmélet.

PestiSracok facebook image
(Index, PS / Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Ajánljuk még