A valóságtól szigetelődött el az, aki szerint Orbán elszigetelődött

Ismét bizonyította független-objektivitását a baloldali sajtó, amely évek óta, de különösen tavaly azon derpegett, hogy Magyarország most aztán végképp elszigetelődött, magára maradt. Ehhez képest a valóság az, hogy az egyetlen olyan európai vezető maradt Orbán Viktor, akit a kontinensen kívül is komolyan vesznek, békemissziója óta pedig számos nemzetközi találkozón vett részt, cáfolva ezzel az elszigeteltségéről szóló állításokat. A Tényellenőregy cikkben szedte össze a bizonyítékokat arra, hogy milyen bődületes hazugságokat tálalt "közszolgálatiságként" a baloldali sajtó.
Július elején Kijevben Zelenszkijjel tárgyalt az ukrán–magyar kapcsolatokról és a béke lehetőségeiről, majd Moszkvában Putyinnal egyeztetett az orosz–európai viszony alakulásáról. Şuşában a Türk Államok Szervezetének találkozóján vett részt, ahol Azerbajdzsán szerepét méltatta a térség stabilizálásában. Kínában a magyar–kínai kapcsolatok és a háborús helyzet megoldásának lehetőségei kerültek napirendre, míg Washingtonban a NATO-csúcson, majd Donald Trumppal folytatott megbeszéléseket.
Július végén Romániában a schengeni csatlakozásról egyeztetett, szeptemberben pedig Csád, Bosznia-Hercegovina és Luxemburg vezetőivel tárgyalt migrációs és uniós integrációs kérdésekről. Szeptember végén Matteo Salvini Budapestre látogatott, majd október elején az olaszországi Patrióta-találkozón Orbán Viktor Brüsszel politikáját bírálta. Ezt követően Budapesten fogadta Edi Rama albán miniszterelnököt, majd találkozott a kirgiz kormányfővel. Október folyamán Olaf Scholz német kancellárral, valamint Macron francia elnökkel is tárgyalt az európai gazdasági és védelmi együttműködésről.
A szerb-szlovák-magyar csúcstalálkozón Fico és Vučić társaságában az illegális migráció visszaszorításáról egyeztettek. November elején Orbán a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján Biskekben kitüntetést vehetett át, majd Budapesten az Európai Politikai Közösség és az EU-csúcs házigazdája volt. Novemberben Azerbajdzsánban részt vett az ENSZ klímakonferenciáján, és Budapesten szerb-magyar beruházásokról állapodott meg.

Párizsban a Patrióták Európáért közgyűlésen vett részt, majd kazah, román és katari vezetőket fogadott Budapesten. Decemberben a Vatikánban Ferenc pápával, Rómában Giorgia Melonival, Mar-a-Lagóban pedig ismét Donald Trumppal találkozott.
A miniszterelnök diplomáciai aktivitása jól mutatja, hogy az elszigeteltség vádjai alaptalanok, hiszen számos ország vezetőjével folytatott tárgyalásokat, és több nemzetközi eseményen is meghatározó szerepet játszott.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán