Pesti Srácok

Botrány a parlamentben - Elfogadták a Pride-törvényt, füstbe borította az üléstermet a Momentum

null

A parlament 136 igen, 27 nem szavazattal fogadta el - kivételes eljárásban - a gyülekezési jogról szóló törvény gyermekek védelmével összefüggő módosítását, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok megváltoztatását fideszes és KDNP-s képviselők hétfőn benyújtott kezdeményezésére. A szavazás eredményének ismertetésekor a Momentum képviselői füstgyertyákat gyújtottak, a szovjet himnuszt játszották le és Orbán-Putyin csókolózós fényképével szórták tele az üléstermet. A füst miatt rosszul lett, ezért sürgős orvosi ellátásra szorult Bányai Gábor fideszes képviselő.

A parlamenti ülés közvetítésében is látszott a füst, amely az egész üléstermet beterítette. A szavazást követően az elnöklő Latorcai János szünetet rendelt el, hogy az üléstermet kiszellőztessék. Az alelnök azt mondta:

- fogalmazott Latorcai János, hozzátéve, rájuk szankciókat vetnek ki.

PestiSracok facebook image

A törvénymódosítás alapján jövőben tilos azt a gyűlést megtartani, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti. A gyámügyi törvény vonatkozó paragrafusa azt tartalmazza: a gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

A törvénymódosítás alapján jövőben tilos azt a gyűlést megtartani, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti. A gyámügyi törvény vonatkozó paragrafusa azt tartalmazza: a gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. A gyülekezési hatóság a gyűlés megtartását megtiltja, ha az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a bejelentés tilalmazott gyűlés megtartására irányul. A gyűlést az annak megtartását megelőző legfeljebb egy hónappal megelőzően lehet bejelenteni. A mostani törvénymódosítással a jogalkotó arról is határozott, hogy tilalmazott legyen annak a magatartása is, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart, illetve az ilyen gyűlésen közreműködőként, résztvevőként szerepet vállal. Ezek a magatartások ezentúl szabálysértésnek minősülnek, ami miatt pénzbírság szabható ki; a bírság adók módjára behajtandó, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. A törvény a tilalmazott gyűlés résztvevőinek esetében akkor teszi megállapíthatóvá a szabálysértést, ha a gyűlést nem hagyják el azt követően, hogy a rendőrség tájékoztatta őket a megtartott gyűlés tiltott jellegéről. A jövőben a szabálysértés elkövetésével gyanúsítható ember személyazonosságát arcképelemzéssel is megállapíthatják. A gyülekezési joggal összefüggő szabálysértés miatt kiszabott helyszíni bírság vagy pénzbírság közérdekű munkával történő megváltásának, valamint szabálysértési elzárásra történő átváltoztatásának nincs helye.

A Momentum balhéjára reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Facebook-oldalán azt írta:

A botrányról Menczer Tamás is beszámolt a közösségi oldalán.

- írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Forrás: MTI/Facebook/PS. Fotó: Facebook
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.