Pesti Srácok

Egymásnak esett Magyar Péter és Gyurcsány – A DK elnöke szerint Magyar Péter hazudik

null

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nekiment Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének, aki a közösségi oldalán azt állította, hogy 2006-ban a Gyurcsány vezette baloldali kormány semmiben vette a gyülekezési jogot. A DK pártelnöke erre elpattant és magabiztosan kijelentette, hogy Magyar téved vagy inkább tudatosan hazudik.

Gyurcsány verziója szerint ugyanis 2006-ban a gyülekezési joggal visszaélő, azt sértő, több esetben erőszakos, a Fidesz által tudatosan szervezett tömeget a rendőrség próbálta meg a törvényes rend keretei közé visszaszorítani, az általuk akkor elrendelt vizsgálat szerint ez több esetben egyébként sajnos szabályellenesen történt.

Gyurcsány Ferenc továbbá közölte: a felelősségre vonás, beleértve a bírósági eljárásokat is, megtörtént.

A DK elnöke hozzátette, hogy a jelen eset a 2006-ban történtektől gyökeresen különbözik, mert most a kormány a gyülekezési jog törvényi korlátozását próbálja bevezetni, egyébként éppen azért, hogy "kiugrassza a nyulat a bokorból".

PestiSracok facebook image

- szólította meg Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc.

Forrás:MTI Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még