Pesti Srácok

Ismét meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország elleni szankciókat

Ismét meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország elleni szankciókat

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács pénteken további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekkel szemben hozott korlátozó intézkedések időtartamát.

Az MTI tudósítása szerint a szankciók felülvizsgálatával összefüggésben az uniós Külügyek Tanácsa úgy határozott, hogy nem újítja meg négy ember jegyzékbe vételét, és három elhunytat töröl a jegyzékből.

– fogalmaztak. Válaszul Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára, az EU vezető orosz politikusok, oligarchák, katonai személyek és Kreml-párti propagandisták ellen vezetett be szankciókat. Emellett az EU intézkedéseket fogadott el azzal a céllal, hogy jelentősen meggyengítse Oroszország gazdaságát, és korlátozza hadviselési képességét.

PestiSracok facebook image

A tanács emlékeztetett azon korábbi felszólítására, miszerint Oroszországnak azonnal és feltétel nélkül ki kell vonnia hadseregét Ukrajna teljes területéről, és tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot. Azt is hangsúlyozta, hogy Oroszországot, Fehéroroszországot, valamint háborús bűnökért felelős személyeket a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni tetteikért. Hangsúlyozták: az Európai Unió továbbra is készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között további szankciók elfogadása révén.

Megerősítették továbbá az EU elkötelezettségét amellett, hogy a szükséges ideig és a szükséges mértékben folyamatos politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújtson Ukrajnának és népének. Oroszországnak nem szabad győznie – tette hozzá közleményében az uniós tanács.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.