Pesti Srácok

Nincs megállás, az ukránok már a magyar lelkeket és gondolatokat is jobban ismerik

Nincs megállás, az ukránok már a magyar lelkeket és gondolatokat is jobban ismerik

Az európai porondon, az utóbbi három évben minden Ukrajna, de még inkább Zelenszkij körül forog. Ennek köszönhetően bizonyos mértékig már immunisak lettünk az ukrán elnök és más, vezető tisztségviselő hajmeresztő kijelentéseire, a mindent is követelek akarnokságukra, csak azért mert ők - legalábbis szerintük - egy "kivételes" nemzet tagjai. Viszont még ezeket tudva és ismerve is vannak olyan megnyilvánulások, amelyekre felkapjuk a fejünket, ahogy ez most is történt.

Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese és igazságügyi minisztere, Olha Stefanishyna (képünkön) kijelentette: Ukrajna bízik abban, hogy az uniós tagság kérdésében már megszületett a döntés. Ezért Magyarország szándékai „egy kis akadályt jelentenek, amely nem fog megakadályozni bennünket abban, hogy még idén elérjük a célt, hogy megnyissuk az összes tárgyalási fejezetet”.

Az New Voice nevű ukrán portál cikke alapján a politikus úgy nyilatkozott, hogy

PestiSracok facebook image

Lassan a világ minden országa felismerhetné az ukránokban, de főleg azok vezetőiben rejlő kivételes képességet. Hiszen ők mindenkinél jobban tudják - ha még nem is világos számunkra -, hogy az Európai Uniónak, illetve azok országainak mire van szüksége. Még a kormányoknál is jobban értik a különböző országok működését, ahogy azt is, hogy egy adott társadalom miként vélekedik bizonyos kérdésekben. Nem kell ide magyar kormány sem, mert a magyar társadalom szükségleteit és véleményét majd Kijevben felmérik.

Ezen túl, a "demokratikus" és "jogállami" keretek között működő Ukrajnának nem is számít igazán Magyarország vétója vagy ellenállása, amiben persze az EU is nagy szerepet játszik, de pechjükre az Ukrajna csatlakozásával kapcsolatos véleménynyilvánító szavazást - elvileg - nem tudják befolyásolni. Ukrajna a magyar vétó kérdését egy csapásra félresöpörné, ahogy ezt ott, ukrán földön - vitás kérdésekben - általában történni szokott. Zelenszkij ezzel kapcsolatban az Európai Tanácsnak címzett beszédében már az Uniót "némi nyomásgyakorlásra" biztatta, annak érdekében, hogy a csatlakozási tárgyalások minél hamarabb megkezdődhessenek. Az EU pedig ahelyett, hogy visszafogná az ukránokat, és csökkentené az arcméretüket, inkább ölelő, aggódó karjaiba zárja, és tovább biztatja a már amúgy is egoista gyermeket.

Az Ukrajna uniós csatlakozásában állást foglalni nem akaró, illetve attól viszolygó Magyar Péter hiába ismételgeti a választóknak, hogy Ukrajna csatlakozása irreleváns, és "esélytelen, hogy a következő évtizedekben az Európai Unió tagja legyen". A Századvég legújabb felmérése szerint a magyarok 71 százaléka ellenzi Ukrajna uniós taggá válását. A tagságot Magyar szavazóinak a többsége, a Tisza szimpatizánsok 52 százaléka is elutasítja. Ennyit az ukránok ismereteiről. Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor kimondta, hogy keleti szomszédunk már 2030-ra csatlakozhat a közösséghez. Ennek a csatlakozási folyamatnak a felgyorsítására vonatkozott az észak-európai országok közös, von der Leyennek címzett levele.

Forrás: Mandiner/New Voice. Vezető kép: Facebook
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.