Norvég Alap, Soros-alapítványok: innen csurrantak-cseppentek a milliók Bódis Krisztáékhoz

A Norvég Civil Alap mellett Brüsszel is támogatta az elmúlt időben Bódis Kriszta szervezetét, a Van Helyed Alapítványt. Az újabban Magyar Péter támogatói között feltűnt aktivista már tavaly felmondta a brüsszeli kottát, a rezsicsökkentés ellen érvelt, csakúgy, mint Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője - írja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy a Soros György magyarországi hálózatához köthető Ökotárs Alapítvány 2015-ben és 2023-ban is támogatta Bódis Kriszta Van Helyed a Közös Jövőnkért Alapítványát, összesen 19 828 606 forinttal. A korábban genderaktivistaként is megismert, majd a Tisza Párt februári kongresszusán már Magyar Péter társadalompolitikai szaktanácsadójaként fellépő Bódis alapítványa előbb 2015-ben a Norvég Civil Támogatási Alap keretéből jutott 12 233 166 forinthoz, 2023-ban pedig a brüsszeli Közös értékeink program – fejlődésben keretéből kapott 7 595 440 forintot. Ismeretes, utóbbi uniós pénzeket a bürokraták Magyarországon kiemelten a Soros-hálózat finanszírozására vetették be. Az Európai Bizottság 2021-ben indította el a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) programot, amely által civil szervezetek közvetlenül pályázhattak támogatásokra.
A program kezdeteiről azt írták a jelentésükben, hogy

a CERV tervezési időszakában, 2021. február 23-án csaknem kétszáz, többek között Soros Györgyhöz köthető szervezet – köztük Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság) és Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány) személyes aláírásával – levelet küldött Věra Jourová bizottsági alelnöknek. Felhívásuk célja: a bizottság támaszkodjon szervezeteik »óriási tapasztalataira«, és fogadják meg tizennégy pontból álló ajánlásukat. A levélben felszólították a program létrehozóit, hogy a CERV-alapok jelentős részét – a Norvég Alapnál alkalmazott módszerhez hasonlóan – konzorciumokon keresztül osszák szét.”
Emlékezetes, hogy Bódis Kriszta, a hazai LMBTQ-mozgalom meghatározó alakja már a Tisza Pártban betöltött szerepe előtt is kiállt amellett, amit Magyar Péter pártja képvisel. A homoszexualitást népszerűsítő Csipke Józsika című mese után Magyar Péterről is könyvet ír, emellett a migrációt pozitív dolognak tartja, valamint rendszeresen csatlakozik a patrióta kormányt támadó kezdeményezésekhez.
Emlékezetes esemény volt az is, amikor februárban zárt ülésen próbálta a Tisza Párt megszavaztatni Bódis Krisztát a Fővárosi Szociális Közalapítvány elnöki székébe, de a terv végül meghiúsult.
(MN / Kiemelt kép: Facebook)