Pesti Srácok

Önmaga hatása alá került a lejárt szavatosságú II. Messiás

null

Miatta módosítanák az Alaptörvényt - nyilatkozta a Blikknek adott interjújában a mára már szerencsére nehezen eladható szórakoztatóipari termékké visszavonult Márki-Zay Péter. A lefokozott Kapitány szerint ő nem adott arra okot, hogy a kormány kitiltsa az országból, de biztos abban, hogy ellene akarják majd felhasználni a módosítást.

MZP visszatért, és egy nagy hatású interjúban kifejtette, hogy ő még most is, igenis nagyon fontos ember, de szerényen hozzátette, hogy nem tudja miért. A történelmit bukott miniszterelnök-jelölt szerint ugyanis kizárólag azért akarja a Fidesz alkotmányba foglalni, hogy a hazaáruló tevékenységet folytató kettős állampolgárokat kiutasíthatnák Magyarországról, mert ő kettős állampolgár, és ő aztán egy nagyon fontos ember! (azt kihagyta, hogy hazaáruló is, de tulajdonképpen a beismerés ott van a sorok között).

A a Blikknek adott interjúban a polgármesterként egyelőre még meg nem bukott politikus azt már nem tudta kifejteni, hogy ő miért volna fontos a kormánypártok számára, hiszen a szektaként működő O1G-koalíció most már egy új messiást imád, vele meg a kutya sem törődik, az azonban egy fontos pont, hogy ha nyíltan nem is, de azt legalább beismerte, hogy az alkotmányellenes tevékenységre, a külföldi zsoldból elkövetett szervezkedésre vonatkozó részt is magára vette. Ha az ő inge...

Mi azért egy picit sajnáljuk a kapitányt, nehéz a kiöregedett ügynökök élete, akit már a megbízói sem vesznek komolyan, kénytelen volt hát úgy tenni, mintha bárkit is érdekelne még a politikai pályafutása.

PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.