külföldi ügynökök
Kiadták a feladatot: a kormánynak kell feltárnia a politikai és médiakorrupciós hálózatot
A kormánynak kell feltárnia azt a politikai és médiakorrupciós hálózatot, amely a korábbi amerikai kormánytól kapott támogatást - közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.00444 – Külföldi ügynökök a magyar sajtóban?
Titkosügynök vagyok, ugye tudsz titkot tartani? – ez a felejthetetlen idézet ugrik be, valahányszor előkerülnek a 444, a Telex, az Átlátszó és egyéb függetlenobjektív médiumok munkatársai, akik teljesen véletlenül jutnak hozzá védett vagy szigorúan bizalmas, titkos információkhoz, amelyekről még dokumentumokat is sikerül a szerencsének köszönhetően megszerezniük. És ha mindez nem lenne kellő bizonyíték arra, hogy mennyire képzett, felkészült, tapasztalt, a szakma csínját-bínját a kisujjukból kirázó szakemberek lennének – mert nyilván ők a nagybetűs újságírók, míg mások csak propagandisták –, akkor mindezt megfejelik azzal, hogy egészen elképesztő tudással vannak felvértezve a titkosszolgálatok működéséről. Ezt azért évekig megpróbálták leplezni, de a múlt héten sikerült elcsúszniuk azon a bizonyos banánhéjon, amikor a 444.hu oknyomozója Szijjártó Pétert próbálta meg igen kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy bizalmas információkat tartalmazó dokumentumot húzott elő a farzsebéből, amire a tárcavezető a tőle megszokott zsenialitással buktatta le kérdéseivel az igen jól informált Soros-bloggert. Ráadásul minderről nem a balliberális sajtó számolt be elsőként, hanem Szijjártó Péter, így aztán már szánalmas utánlövésnek és magyarázkodásnak tűnt a 444 és csatolt részeinek kényszeres bizonyítási kísérlete arra, hogy ők most jól lebuktatták "az orosz kémet". Mármint Szijjártó Pétert, akinek ezért azonnal le kell mondania. A jól megtervezett akció így dugába dőlt, ezúttal nem jött össze a titkosszolgálatok által kedvelt, médiamanipulációra épített politikai támadás, de még ekkor sem adták fel. Pedig talán jobb lett volna "kiegyezni a döntetlenben", mint a Gyalog galopp Fekete lovagjának, így nem kényszerültek volna abba a megalázó helyzetbe, hogy saját magukról rántják le a leplet, amit tényleg nehéz lenne szó nélkül hagyni. A PestiSrácok ezért új tényfeltáró sorozatot indít, amelyben kolléganőmmel, Jurák Katával rávilágítunk néhány izgalmas kérdésre az Átlátszó, a Direkt36, a 444.hu tevékenységével kapcsolatban. Hiszen valóban elgondolkodtató – Szijjártó Péter szavait idézve –, hogy vajon melyik titkosszolgálat adta át számukra azokat a dokumentumokat, amelyekhez egyébként nagyon keveseknek van hozzáférésük?Josep Borrell: a külföldi ügynökökről szóló törvény elfogadása negatívan hat Tbiliszi uniós csatlakozására
A tbiliszi parlament által végső olvasatban kedden elfogadott, külföldi ügynökökről szóló törvény szelleme és tartalma nincs összhangban az Európai Unió alapvető normáival és értékeivel, elfogadása negatívan hat Georgia uniós csatlakozására – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán. Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: az Európai Tanács azzal a feltétellel adta meg Georgiának az uniós tagjelölt státuszt, hogy a kormány megteszi az Európai Bizottság novemberi ajánlásában meghatározott kilenc vonatkozó lépést, amelyek megkövetelik az emberi jogok védelmét, valamint a civil társadalom és a média szabad működését.Összeverekedtek a parlamenti képviselők Tbilisziben (Videó)
Georgiai parlamenti képviselők kedden összeverekedtek azon az ülésen, ahol a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezetet harmadik olvasatban akarták tárgyalni. Az ülést élőben közvetítette a törvényhozó testület honlapja.Georgiában több embert vettek őrizetbe a "külföldiügynök-törvény" elleni tüntetéseken történt erőszak miatt
Őrizetbe vettek a georgiai belügyminisztérium munkatársai az ügyészséggel együttműködve hat embert, akik a gyanú szerint a "külföldiügynök-törvény" tervezete elleni tbiliszi gyűléseken zavargásokat szítottak – jelentette be csütörtökön a fővárosi rendőrség vezetője.Külföldi ügynökké minősítette Oroszország a Természetvédelmi Világalapot
Külföldi ügynökké minősítette Oroszország a Természetvédelmi Világalap (WWF) környezetvédő szervezetet, mondván, hogy a természetvédelem ürügyén befolyásolni kívánja az orosz politikát. A WWF oroszországi szervezete közölte: fellebbezni fog az igazságügyi minisztérium döntése ellen.Az USA gyakorlatilag megfenyegette Georgiát, de ha mégis "jók lesznek", csatlakozhatnak az EU-hoz
Joe Biden tanácsadója óva intette a georgiai elnököt attól, hogy segítsen Oroszországnak a szankciók megkerülésében, ezen felül arról is "meggyőzte" szövetségesét, hogy ellenezze a külföldről finanszírozott civil szervezetek nyilvántartásba vételét és megbélyegzését. Miután Szalome Zurabisvili elnök megkapta az eligazítást, egyetérthettek már abban is, hogy támogatják azokat a reformokat, amelyek az ország euroatlanti integrációját elősegítik a közeljövőben.Méghogy nem ügynökök! – A Soros-NGO-k bevételének 99 százaléka külföldi
Számos jogvédő szervezet működik az országban, amelyek közül több elvi vagy anyagi alapon kötődik Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatához. Vezetőik szerint közérdekű, minden magyar állampolgár – sőt, tágabban minden ember, például a menekültek – szempontjából is fontos munkát végeznek. Az adatRADAR gyűjtése szerint ugyanakkor a liberális NGO-k társadalmi megbecsültsége alacsony, bevételeik elenyésző része származik belföldi forrásokból. A külföldi kitettségük, és az a tény, hogy minden fórumon kritizálják a magyar kormányt, sokakban felkelti a gyanút, hogy politikai érdekeket (is) szolgálnak.Horváth József szerint Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet
Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő több gyanús körülményre is felhívta a figyelmet a párbeszédes politikus önéletrajzával kapcsolatban a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy célszerű lenne nemzetbiztonsági törvénnyel kötelezővé tenni a parlamenti képviselők C típusú átvilágítását. Az Alapjogokért Központ szakértője elmondta, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokból megpróbálnak belenyúlni a magyar választásokba a kormányváltásban érdekelt körök, majd Oroszország módszerére hívta fel a figyelmet, ahol a szolgálatok technikai értelemben visszamentek ötven évet az időben, így védik magukat a hibrid támadásokkal szemben.Ajánljuk még