Pesti Srácok

RoBiden Hood, a tolvajok fejedelme

null

Kedves Olvasóink! Az Önök demokráciaérzetét is elmélyíti az, hogy az Egyesült Államok kiebrudalt korábbi vezetése nyolcmillió dollárt fizetett ki transznemű egerek kitenyésztésére? Vagy negyvenötmilliónyi zöldhasút azért, hogy a mintademokráciaként is ismert Burma még inkább sokszínű, egyenlőbb és befogadóbb legyen, ahol amúgy nem olyan rég még a liberális felfogásúak szerint elképesztően békés buddhisták halomra gyilkolták a rohingya nemzetség tagjait.

A Világbéke eljövetelét és a Fenséges Demokrácia terjedését szolgálhatta az a nyolcmillió dollár is, amelyet az LMBTQ+ ismeretek népszerűsítésére fordított Amerika Lesothóban, vagy a hasonló nagyságrendű, a mozambiki fiúk körülmetélését támogató program. A tételeket Donald Trump sorolta hosszasan kedden, amikor az elnök a második ciklusának első beszédét tartotta meg a Kongresszus előtt. Trump külön köszönetet mondott faltörő kosának, Elon Musknak, aki a hatékony kormányzásért felelős hivatal vezetőjeként egyebek mellett vizsgálja, hogy az USAID keretei között a Biden-kabinet mire, mikre szórta el az - vigyázat, demagógiafaktor - amerikai adófizetők pénzét. Musknak láthatóan, érezhetően fekszik a feladat, a rövid ideje létező hivatala már eddig is több milliárd dollárnyi, a fentiekhez hasonló tételt talált az USAID dokumentumaiban, amelyeket a cizellált politikusi vakert messze elkerülő Trump egyszerűen csalásoknak nevezett. A Trump-Musk tandem április végére ígérte, hogy teljes mértékben kiteregetik az USAID szennyesét.

Több százmilliárd dollár az Washingtonban is nagyon sok pénz, Amerika békeidőben ennek töredékéért is rommá bombázná szinte bármelyik országot, miközben még az is kétséges, hogy az elképesztő összegekből vissza tudnak-e szerezni bármennyit. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a papíron Lesothónak leosztott nyolcmillió meg is érkezett Afrikába, valószínűbb, hogy az USAID egy olyan számlagyárként működhetett, mint amihez hasonlót korábban itthon is láthattunk a megboldogult szoci kormányzások idején. Ehhez persze kellett egy önmagáról sem tudó elnök, és egy olyan alelnök, aki azt sem tudta, hogy hol van. Az USAID héjáinak ideális volt a Biden-Harris konstelláció. A tételek között van olyan, amely szerint több tízmillió dollárral támogatták a függetlenobjektív sajtót Moldáviában. Ennyi pénzből meg lehetne venni több CNN-t, a függetlenobjektív moldáv sajtón pedig nem látszik meg a tuning. Ennek lehet az oka az is, hogy a pénz mégsem érkezett meg Moldáviába, mert menet közben ellopták azok, akiknek amúgy az osztogatás lett volna a dolguk. Járni jár, csak nem jut! Ismerős?

Bidennek valószínűleg az lehet az utolsó emléke, hogy Obama valamiért behívatta az Ovális irodába, így tőle vélhetőleg keveset fognak megtudni arról, hogy az USAID mire költött/lopott el elképesztő nagyságrendű pénzeket, a Trump-tornádót látva azonban sejthető, hogy az új kormány a nép szórakoztatásán kívül felelősöket is keres a történtek miatt. Magyarország esetében nem tudni, hogy a hazai függetlenobjektív sajtónak az utóbbi négy évben Amerikából cseppentett húszmillió dollárból - nyolcmilliárd forint, ennyit még a lottón is ritkán lehet nyerni - mennyit csippentettek le a washingtoni héják, vagy mennyit kellett visszaosztani nekik. Jó hír azonban, hogy László András kormánybiztosként vizsgálja az USAID-pénzek hazai mozgását, az érintettek körét, miután Orbán Viktor miniszterelnök februárban kijelentette: a szervezet magyarországi ágát fel kell számolni, el kell zárni a pénzcsapoktól. Mivel erre az itteni függetlenobjektív sajtó eddig csak annyit tudott kinyekegni, hogy most miért baj az, ha külföldről pénzelik őket, garantálható, hogy tanulságos lesz a kormánybiztos jelentése.

PestiSracok facebook image

RoBiden Hood pedig egyebek mellett azzal - is - bevonul a történelembe, hogy botcsinálta rablóvezérként kifosztotta a becsületesen dolgozó, adózó amerikaiakat, a lopott pénzt pedig szétosztotta a kőgazdag elit tagjai között.

Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.