Pesti Srácok

Továbbra is öntik az adófizetők pénzét Ukrajnába, most épp egy 3,5 milliárd eurós részletet kapnak meg, mert az EU szerint “ügyesen”dolgoznak a jogállamon

null

Az Európai Unió külügyi tanácsa hétfőn, brüsszeli ülésén jóváhagyta az Ukrajnának szánt, makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás harmadik, 3,5 milliárd eurós részletének kifizetését.

A 2024. március 1-jén hatályba lépett Ukrajna-eszköz összesen 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban. Az eszköz keretében az Ukrajnának folyósítani tervezett kifizetéseket az EU az elfogadott reformok végrehajtásától, valamint a megvalósuló beruházásoktól függően folyósítja.

Az eszköz keretében nyújtható pénzügyi támogatás emellett azzal a feltétellel áll rendelkezésre, hogy Ukrajna továbbra is fenntartja és tiszteletben tartja a hatékony demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok tiszteletben tartását. A pénzügyi támogatás függ továbbá a jogállamiság megerősítésétől, az igazságszolgáltatás függetlenségének fenntartásától, a közigazgatási reform megerősítésétől, valamint a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelemtől.

A brüsszeli tájékoztatás szerint a tagállamok külügyminisztereiből álló tanács hétfői ülésén megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a szükséges feltételeket ahhoz, hogy makroszintű pénzügyi stabilitásának biztosítására, valamint a helyreállításra és újjáépítésre létrehozott pénzügyi eszköz következő részletének folyósításában részesüljön.

PestiSracok facebook image

A közlés szerint Ukrajna bizonyította, hogy a legutóbbi, december 9-i kifizetés óta 13 különböző intézkedést hajtott végre sikeresen. Ezek közé többek között a megújuló energia felhasználásának növelését célzó reformok elfogadása, az energiaszabályozók autonómiájának növelése, a határátlépési eljárások egyszerűsítése, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégia elfogadása - beleértve a taposóaknák mezőgazdasági területekről történő eltávolítása -, valamint a stratégiai és kritikus nyersanyagok listázásával kapcsolatos munka folytatása tartozik.

Az Ukrajna-eszközből származó források harmadik kifizetésével az EU már közel 20 milliárd eurót fog folyósítani a pénzügyi alap tavalyi hatálybalépése óta. A finanszírozást vissza nem térítendő támogatások, hitelek és garanciák formájában bocsáthatja rendelkezésre az EU.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Omar Havana)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.