Pesti Srácok

Varju Lászlót elítéltként is visszaküldték a parlamentbe az újpesti választók

Varju Lászlót elítéltként is visszaküldték a parlamentbe az újpesti választók

Az elítélése után az országgyűlésből, a méltatlanság megállapítását megelőzendő, önként távozó Varju László a szavazatok több mint ötven százalékát szerezte meg, míg a fideszes Renge Zsolt 34 százalékot kapott. A részvétel minimálisan harminc százalék (32.6 százalék) fölött volt, A Mi Hazánk jelöltje került még 5 százalék fölé (6.7) továbbá egy független jelöltnek is, Horváth Ildikónak is sikerült ez, ö kicsivel került 5 százalék fölé.

Mint ismeretes Magyar Péter már korábban bejelentette, hogy a Tisza Párt egyetlen időközi választáson sem indul el. A 2026-os országgyűlési választásokig az újpesti volt az utolsó időközi voksolás.

Mint szintén ismeretes Varju Lászlót az MTVA-székházban 2018-ban történt dulakodás, valamint egy a 2018-as országgyűlési választást megelőző ügye miatt garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarására vonatkozó ügyben ítélték 900 ezer forintos pénzbüntetésre. Természetesen a politikus és pártja is, a Demokratikus Koalíció is politikailag motiváltnak tekintette az eljárást.

20240415 -- Parlament, plenáris ülés, Varju László// fotó: Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.