Pesti Srácok

Visszasírjuk a 40 rablót: tovább nőtt Karácsony tanácsadóinak száma és fizetése is

null

Hirtelen mindenre lett pénze a "kivéreztetett" és csőd szélén álló fővárosi Önkormányzatnak. Karibaba 40 rablója további játszótársakat kaptak maguk mellé, mindezt emelt fizetésért. Ők a vörös segély zöld verziójaként úgy kerültek a Fővárosi Önkormányzat költségvetési soraira, hogy senki nem választotta meg őket, így kiestek a politikából. Ilyen Kerpel-Fronius Gábor, vagy V. Naszályi Márta. Hogy az ő feladatuk pontosan mi lesz, azt nem tudni, az eddigiek közül azonban vélhetően a hetente csődöt kiáltó Kiss Ambrus végezhette a legjobban a dolgát eddig, ő ugyanis több mint kétszer annyit kereshet ezentúl, mint eddig. A Mandiner gyűjtése azonban más érdekességeket is tartogat.

Bár a tavalyi választáson V. Naszályi Mártát a fideszes Böröcz László kiszorította az I. kerületi polgármesteri székből, nem kellett sokáig aggódnia az egzisztenciájért. Egyrészt kompenzációs listáról bejutott a kerületi képviselő-testületbe, másrészt pedig Karácsony Gergely sietett a megmentésére, aki gyorsan talált neki egy tanácsadói pozíciót a Fővárosnál.

V. Naszályi idén elején jelentette be, hogy „fenntarthatósági tanácsadó” lesz a Fővárosi Önkormányzatnál. Közérdekű adatigényléssel kikértük, pontosan mennyiért végzi ezt a munkát. A főjegyző által megküldött adatsorból kiderült, hogy havi bruttó 830 ezer forintos fizetésért látja el ezt a feladatot – annak ellenére, hogy a Fővárosnak már volt egy fenntarthatósági tanácsadója, Rauschenberger Péter személyében. Furcsa helyzet, hiszen a tanácsadói pozíciók elvileg egyediek, mégis sikerült V. Naszályinak is elhelyezkednie ezen a területen.

Nem ez az első eset, hogy Karácsony egy bukott politikust segít pozícióhoz. A listán szerepel Jávor Benedek is, aki azután kapott havi 1,55 millió forintos főtanácsadói bért, hogy 2019-ben kiesett az Európai Parlamentből. Budapest Brüsszeli Képviselete is azóta létezik, amíg Jávor ott dolgozhat Karácsony bizalmasaként.

PestiSracok facebook image

A fővárosi tanácsadók száma látványosan nő: tavaly októberben 11-en voltak, mára pedig már 19 fő szerepel a listán. A fizetések is emelkedtek, köztük kiemelkedik Kiss Ambrus esete, akinek októberben még „csak” 1,55 millió volt a fizetése, most viszont 3,18 milliót vihet haza. Így lett ő az egyik legjobban kereső tanácsadó a fővárosnál. Kiss egyébként szoros kapcsolatban állt Gyurcsány Ferenccel, hiszen 2009-ig a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke volt.

A listán további ismerős nevek is felbukkannak. Gál J. Zoltán, Gyurcsány egykori államtitkára 2,01 milliós havi fizetéssel vezeti a rangsort. Misetics Bálint, a lakásügyi főtanácsadó, havi 1,05 milliót kap, ami növekedést jelent a tavalyi 900 ezerhez képest. Az LMP-s múltú Kendernay János városdiplomáciai főtanácsadó lett havi 1,03 millióért, Kerpel-Fronius Gábor pedig, aki a Városháza-ügyben is felbukkant, 1,13 milliós fizetésért dolgozik mint „részvételiségi tanácsadó” – hogy ez pontosan mit takar, az még mindig nem világos.

A főpolgármester láthatóan hű marad ahhoz a gyakorlathoz, hogy a politikai szövetségeseit mindig van hova elhelyeznie, függetlenül attól, hogy a választók milyen véleményt formáltak róluk az urnáknál. A kérdés csupán az, hogy a főváros lakói vajon mennyire értékelik ezt a nagyvonalú gondoskodást – különösen a közérdekű költések tükrében.

Forrás: Mandiner, Fotó: Hatlaczki Balázs/ps