Pesti Srácok

A Harvard perli Trumpot, mert nem kapnak pénzt egyetemi tüntetésekre

null

Bajban vannak az amerikai egyetemek, ugyanis ezentúl nem kapnak támogatást a tanításon kívül semmilyen más "civil" tevékenységre. A Harvard egyből be is durcizott és elhatározták, hogy beperlik az amerikai elnököt mert elestek 9 milliárd dollár támogatástól, amiből egyébként kiváló kormányellenes tüntetéseket szervezhettek volna.

A Harvard Egyetem oktatóit képviselő helyi szakszervezet, az Amerikai Egyetemi Professzorok Szövetségének (AAUP) harvardi szervezete keresetet nyújtott be az amerikai kormány ellen. A perben azt állítják: a kormány visszaél a Polgárjogi Törvény VI. címével, és ezáltal politikai, illetve ideológiai nyomást gyakorol a felsőoktatási intézményekre. Akereset szerint a kormány gyakorlatilag „egzisztenciális pisztolyt tart az egyetem fejéhez”, amikor szövetségi forrásokat – vagyis kutatási támogatásokat és szerződéseket – tesz kockára annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények megfeleljenek a politikai elvárásoknak – írja a CNN.

Borzasztóan hangzik nemde? Most aztán tényleg meghal az oktatásegészségügy az USA-ban. De érdemes egy kicsit megvizsgálni azt, hogy milyen támogatások megvonásáról is van szó. Ehhez idézzük fel a Columbia Egyetem esetét (bővebben ITT), tőlük 400 millió dollárt vontak meg, amiről nem hiszik el, hogy mire költötték:

PestiSracok facebook image

ha azt gondolnák, hogy ez azért egy kicsit túl nagy összeg ilyen célokra, akkor tévednek, hiszen tudjuk jól, a balos ideológiák terjesztése minden pénzt megér. A harvardnak sem azzal van tehát baja, hogy Washington ideológiák terjesztésére kényszerítené őket, hanem azzal, hogy nem adnak több pénzt a balos ideológiák népszerűsítésére. A kérdéses kilenc milliárd ugyanis itt is ugyanezeket a célokat szolgálta volna.

Ami a kutatási támogatások megvonását illeti, nos, azon sem igazán akadna ki egy normális ember, hogy ezentúl nem jut annyi forrás az egerek genderkutatására. Mert igen, az USA-ban eddig erre is telt. Ha tehát jobban át akarjuk látni, hogy ez a gonosz Trump hogyan éhezteti ki a felsőoktatást érdemes elolvasni azt is, amit a CNN a cím utáni bekezdésekben ír...vagy eleve érdemes máshonnan tájékozódni, mint a CNN.

Érdemes azon elgondolkozni, ha már így szóba került, hogy a Trump-kormányzat a hányadik százmilliós, a hányadik milliárdos, a hányadik tízmilliárd dolláros olyan költségvetési összeget találja meg, amelynek nem kis, hanem inkább nagyobb része megy teljesen nyilvánvalóan ideológiailag elkötelezett, magyarul szélsőbalos, szélsőliberális projektekre, és ilyen aktivisták fizetésére. Az embernek már az a benyomása, hogy az egész amerikai költségvetés így volt elköltve.

Fotó: MTI;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.