Pesti Srácok

A kormány nemmel szavaz az amerikai termékekkel szembeni EU-s viszontvámokra

null

A kormány nemmel szavaz az amerikai termékekkel szembeni európai uniós viszontvámokra, mivelhogy azok jelentős áremelkedést okoznának, ehelyett tárgyalni kellene a terhek csökkentéséről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető a kormányülés szünetében kiemelte, hogy az elmúlt napokban a világ közvéleményét és a világgazdaság szereplőit is az Egyesült Államok vámintézkedései tartották izgalomban, és mivel sok még a bizonytalanság, a kérdőjel ebben a helyzetben, egyelőre a stratégiai nyugalom a legfontosabb.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ebből a helyzetből a kiutat csak a tárgyalások jelenthetik, kizárólag így lehetséges elérni a vámtételek csökkentését.

- figyelmeztetett.

Majd rámutatott, hogy az Európai Bizottság össze is állított egy, sok száz amerikai termékből álló listát, amelyekre vámot akar kivetni. Márpedig ha ez megtörténik, az Magyarország számára 18 milliárd forint értékű áremelkedést fog jelenteni, s olyan áruk fognak megdrágulni, mint például a kontaktlencsék, a kozmetikumok vagy az építkezéseknél használt műanyag csövek - tudatta.

- szögezte le.

A miniszter végül bejelentette, hogy a magyar kormány ezért a nap folyamán nemmel szavaz az európai uniós viszontvámokra vonatkozó előterjesztésre Brüsszelben.

- összegzett.

Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánljuk még