Pesti Srácok

Alföldi Róbert ütéssel akart válaszolni egy Lakatos Márkkal kapcsolatos kérdésre (VIDEÓ)

null

Továbbra is feltűnően hallgatnak a Lakatos-botrányban mindazon balliberális celebek, akik majdnem másfél évvel ezelőtt még hangos szószólói voltak a "Szörnyek köztünk járnak" című rendezvénynek. Az aláírók között Alföldi Róbert neve is szerepelt, akit futtában sikerült csak elkapni, hogy megkérdezzék mit gondol a Lakatos-ügy fejleményeiről, a rendező azonban rá talán nem jellemző agresszivitással válaszolt a neki feltett kérdésre.

Ismeretes, nyilvánosságra került az a dokumentum, amely hivatalos határozatként kimondja, hogy Lakatos Márk és Lengyel Attila évtizedekkel ezelőtt elkövette a megrontást, amikor fellációt követtek el egy 13 éves gyereken, a bűncselekmény azonban elévült. A rendőrségi határozatra reagálva Ábrahám Róbert egy tüntetésre hívja össze az embereket ma (szerda) késődélutánra, azzal a felhívással, hogy

A dokumentum nyilvánosságra kerülése óta, avagy azóta, hogy ki lett mondva: Lakatos Márk és Lengyel Attila MEGRONTÁST követtek el, a "szörnyek" miatt eddig olyan nagyon aggódó balliberális celebek hallgatnak. (Vagy ütnének). Ahogyan azt az alábbi videó is bemutatja, amint éppen Alföldi Róberttől igyekeznek megkérdezni azt, hogy mi a véleménye Lakatosékról.

PestiSracok facebook image

- szögezi le a videót megosztó Ábrahám Róbert.

(Facebook, PS / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.