Pesti Srácok

Brit tudósok 10 évnyi migrációs válság után kiszámolták, hogy Európának migrációra van szüksége

null

A The Economist szerint megvan a csodafegyver Európa demográfiai válságára: afrikai bevándorlók tömegei. A brit liberális gazdasági lap a legnagyobb természetességgel jelentette ki, hogy Európának szüksége van a fiatal afrikai munkásokra, mert hát, ugye, valakinek csak dolgoznia kell majd az elöregedő kontinensen, miközben a helyiek inkább nyugdíjaséveikre készülnek valahol egy olívaültetvény árnyékában.

Kathryn Foster és Matthew Hall, a Cornell Egyetem demográfusai úgy vélik, a jövő migrációja bizony afrikai lesz. Mert míg a fejlett világban egyre ritkább a munkaképes korú népesség – a McKinsey szerint például 340 millióval apad majd a 15–64 évesek száma –, addig Afrikában még mindig bőven akad utánpótlás. A szubszaharai régió „demográfiai átmenete” ugyan késik, de hát kit zavar ez, ha közben 2050-re megduplázódik a munkaerő?

Európában már most is komoly afrikai jelenlét van: az 1990-es 4 millióról 2024-re 10,6 millióra nőtt az afrikai származású lakosság. Franciaországban több mint 4 millióan vannak, Nagy-Britanniában egymillióan, Skóciában pedig a pár ezer főből egy masszív, folyamatosan növekvő közösség alakult ki, ahol például egyetlen nigériai WhatsApp-csoport is 3000 főt számlál Edinburgh-ban. Hogy a helyiek erről mit gondolnak? Nos, erről a cikk inkább nem beszél.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.